posztumusz
Határozat: 165/2002. (VIII.26.) Kt.
Sírja: 9. parcella, 1. sor, 27. sírhely
Határozat: 165/2002. (VIII.26.) Kt.
Sírja: 9. parcella, 1. sor, 27. sírhely
Határozat: 144/2003. (IX.11.) Kt.
Sírja: 10. parcella, 2. sor, 2. sírhely
posztumusz
Sírja: 7. parcella, 5. sor, 14. sírhely
Pilisvörösvár díszpolgára (posztumusz, 2005)
1900. június 22-én született Pilisvörösváron.
Felesége Wéber Terézia, akitől négy gyermeke született.
Az élet hamar nehéz próba elé állította. Édesapját fiatalon, 16 éves korában veszítette el, aki a halálos ágyán rábízta fiatalabb testvérei felnevelését. A nehéz feladatnak szívvel-lélekkel próbált eleget tenni. Talán ez a fiatalkori tragédia tette érzékennyé és figyelmessé a más nehéz sorsú emberek iránt.
Hentes és mészáros szakmát tanult, majd vágóhidat és üzleteket nyitott. Termékeit nemcsak Pilisvörösváron, hanem a környező falvakban is értékesítette. Kemény, embert próbáló munkájának köszönhetően hamarosan jó módúvá vált, emellett közismert lett szociális érzékenysége miatt, mind alkalmazottai és embertársai vonatkozásában.
Legendásan jószívű, nagylelkű, önzetlen ember volt. Szinte bárki bármikor kapott nála munkát, úgy is, hogy amíg a munkások a földeken dolgoztak, a gyermekeikre vigyáztak. A dolgozók a család barátaivá váltak, s gyakran a régi nagy asztalnál húszan is ebédeltek. A bajba jutott családoknak kérés nélkül, önszántából segített, hol építőanyaggal, hol pénzzel, hol állatokkal. Lehetővé tette számukra a hitelbe történő vásárlást, gyakran előfordult, hogy a fizetni nem tudóknak elengedte tartozásaikat. A nehéz években a község teljes egyházadóját ő fizette.
A bányászsztrájk idején számos család került nehéz helybe. Ekkor megígérte, hogy a sztrájkoló bányászok családjai ingyen vásárolhatnak nála. Az ígéretét betartotta annak ellenére, hogy vagyona nagy részét ez által elveszítette. Mindig tartotta magát az adott szóhoz.
A falu kulturális életének támogatójaként is ismert volt, a kórusokat, a színjátszó köröket anyagilag segítette.
A második világháború idején őt is behívták katonának. Megjárta e keleti frontot és hadifogságba esett, ahol közel három évet töltött el.
Az ötvenes években kulák listára került. Az üldözések idején egy falugyűlésen spontán kezdeményezéssel levették a listáról. Ezekben az években az akkori rendszertől üldöztetve folyamatos zaklatásoknak kitéve élt. Nem egyszer a nagy ünnepek előtt váratlanul elvitték, megverve, megfélemlítve érkezett haza. Vagyona államosításra került, földjei a termelőszövetkezetbe. Saját házában bérlőként lakott.
Az 1956-os forradalom után néhány hétig az Aradi utcában tartották fogva, majd hónapokig a Tökölön lévő internáló táborba vitték bírósági ítélet nélkül. Szabadulását követően néhány évig még fuvarosként dolgozott, majd a termelőszövetkezet éjjeliőreként fejezte be tevékenységét. Betegségeit megbékélve viselte, 1965-ben családja körében hunyt el.
Egész életére jellemző volt a segítőkészség, együttérzés, önzetlenség, tenni akarás másokért, ezért tisztelte, tiszteli a város lakossága, emléke ma is elevenen él azok szívében, akiknek segített.
Pilisvörösvár, 2005. október 23.
Pilisvörösváron született 1918. október 18-án kisbirtokos, szikvízüzemmel rendelkező, többgyermekes családban.
Az elemi iskolát Pilisvörösváron végezte el.
17 éves korában belépett a Jézus Szíve Népleányok Társaságába, korán felismerve, hogy életében a tartós értékekre vágyik, életét Isten és embertársai szolgálatának kívánja szentelni.
1949-ben illegálisan elhagyta Magyarországot a szerzetesrendek tervezett feloszlatása miatt.
Kanadai Hamilton városkában telepedett le, ahol egy évig házi segítőként dolgozott, majd Torontóban a Szent Ágoston Szemináriumba járt nyelvet tanulni, itt találkozott legelső jótevőjével Mr. Gibbonson úrral, aki támogatta azokat a terveit, hogy időskorúak számára otthont hozzon létre.
Álma Hamiltonban valósult meg 1956-ban, az első 8 személyes idősek otthona átadásával.
Kezdetben valamennyi – az igazgatói, szakácsnői, ápolónői, beszerzői – feladat ellátását el kellett végeznie.
1978-ban születet meg a terv egy nyugdíjas falu építésére. Ez a falu a Szent Erzsébet Village, amelyben 580 ház van, templommal, orvosi rendelővel, gyógyszertárral, bankkal, nyugdíjas otthonnal.
1985-ben a Magyarok Nagyasszonya Társaságnak (az egyetlen rendnek, mely működési engedélyt kapott 1950-es feloszlatás után) működéséhez szüksége volt rendházra és egy idősek otthonára, így született meg és épült fel az Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthon Budapesten.
1980-as években Pilisvörösváron járva látta az idősek otthonát, felismerte, hogy a megváltozott körülmények között szükséges egy új otthon létrehozása. Egy olyan otthon létrehozása, ahol emberhez méltó módon élhet mindenki. Minden lehetőséget kiaknázott annak érdekében, hogy végül is 12 évvel ezelőtt átadásra kerülhetett a Szent Erzsébet Otthon, álmai Otthona, mely nemcsak a helyi és környékbeli, de az ország különböző részeiből érkező immár 250 idős ember számára biztosít igazi meleg otthont, biztonságot, szeretetteljes légkört.
A Szent Erzsébet Otthon felépítéséért és működtetéséért önzetlenül, nagy odaadással tevékenykedett. Az a cél vezérelte, ami egész életére jellemző, segíteni másokon, segíteni azoknak, akik rászorulnak. Munkájának köszönhetően a rászoruló idősek emberhez méltó módon élhetik napjaikat, szeretetben, gondoskodásban, olyan helyen, ahol megfelelő ápolásban, ellátásban részesülnek. Egyénisége meghatározó az Otthon életében, utat mutat a jövőre vonatkozóan is. Lélekben együtt él az Otthon lakóival és a dolgozóival, akik szeretik, tisztelik, becsülik. Ünnep számukra, ha szülőfalujában megjelenik.
Egész életével, önzetlenségével, segítőkészségével példát mutat valamennyiünk számára. Úgy segít másokon, hogy viszonzásra nem számít.
Karitatív tevékenységének elismeréseként 1996. október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Tisztikeresztjét vehette át Göncz Árpád köztársasági elnöktől.
Pilisvörösvár, 2005. október 23.
Sírja: 9. parcella, 2. sor, 7. sírhely
Pilisvörösvár Város Díszpolgára
1919. június 16-án született egy ötgyermekes családban, a Zemplén megyei Cigándon. Édesapja a községi jegyző volt, édesanyja háztartásbeli.
Bandi bácsi elemi iskoláit szülőfalujában, Cigándon végezte el, majd 1930 szeptemberében került a Sárospataki Református Gimnáziumba. Tanítói oklevelet is Sárospatakon, a Tanítóképzőben szerzett.
Pedagógusi hivatásának gyakorlását 1939 szeptemberében kezdte meg Alsóberkiben, de októberben máris katonai szolgálatra kellett bevonulnia Kassára. 1940. szeptember 1-jén részt vett az Erdélyi bevonuláson.
Az 1941 októberében történt leszerelését követően hivatásos katona lett. 1942. február hónapban áthelyezték a H. M. 17/a osztályához Budapestre. Különböző hadiüzemekben teljesített szolgálatot.
1944. január hónapban hadnagyként Nagybányára került az Állami Ércbányászathoz. Feladata a “pengő” aranyfedezetének biztosítása volt. Októberben a szovjet csapatok előrenyomulása következtében visszakerült Budapestre a H. M 17/a osztályához. 1945. február 11-én a Budai gyűrűben szovjet fogságba esett. Fogolyként megjárta Uszman, Voronyezs és Kijev lágereit.
Öt év hadifogság után 1950 decemberében érkezett haza Magyarországra. Az akkori kommunista hatóság több ezer társával együtt letartóztatta, és 1953. szeptember 16-ig Kazincbarcikára internálta. Sztálin halála után Nagy Imre kormánya felszámolta a lágereket, és Bandi bácsival hivatalosan közölték, hogy tévedésből volt bezárva. Tiszti rendfokozatától megfosztották, rendőri felügyelet alá helyezték. Sárospatakon a Földhivatalnál, majd a Vízügyi Igazgatóságon kapott munkát.
Tanítói hivatásának gyakorlására az 1954-55-ös iskolai tanévben, szülőfalujában kapott újra lehetőséget. Ekkor ismerkedett meg későbbi feleségével, a pilisvörösvári születésű Vachaja Katalinnal.
1956-ban, október 23-át követően szülőfalujában, Cigándon is voltak forradalmi megmozdulások. Bandi bácsit beválasztották a Munkástanácsba, mint jegyzőt. A nagygyűlésen beszédet is mondott, s jegyzőként sikerült minden törvénytelenséget megakadályoznia.
A forradalom és a szabadságharc bukása után, 1957. április 1-jén egy tanártársával együtt letartóztatták. Június 11-én, nyilvános tárgyaláson izgatás bűntettében bűnösnek találták, két és fél év börtönre ítélték. Az ítéletet a fellebbezési tárgyaláson két évre módosítottak. Büntetését Márianosztrán töltötte le.
A börtönből 1959. április 1-jén szabadult. Az elhelyezkedésre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nem volt esélye. Hosszú keresgélés után Budapesten először segédmunkásként tudott elhelyezkedni. Alighogy felvette a munkát a Budapesti Szerszámgépgyárban, megjelent a munkahelyén a nyomozóhatóság és közölték vele, hogy minden lépéséről tudni akarnak.
Magánélete mégis örömteli fordulatot vett. 1959. június 16-án, 40. születésnapján feleségül vette Vachaja Katalin tanítónőt, aki akkor már Pilisvörösváron tanított. Nagy merészség volt felesége részéről egy megbélyegzett 56-ossal házasságot kötni.
A pedagógus pályára Bandi bácsi az enyhülés idején, 1963 szeptemberében térhetett vissza. Ekkor helyezkedett el a pilisvörösvári Templom Téri Általános Iskolában, ahol nyugdíjba vonulásáig 3. és 4. osztályos tanulókat oktatott, nevelt. Mindig következetes, lelkiismeretes és igazságos volt. Diákjai megalapozott tudással kerültek ki kezei alól. Munkája során szem előtt tartotta, hogy a tananyagot a tanítási órán sajátíttassa el e diákjaival. Sok csoportos kirándulást szervezett gyalog, buszon és hajón egyaránt, továbbá a TIT tagjaként vetítéseket is.
1979 augusztusában nyugdíjba vonult, de szeptemberben már újabb osztályt tanított. Aztán még tíz évig dolgozott aktívan. Tanítványaival, és a szülőkkel a mai napig jó a kapcsolata, osztálytalálkozókon gyakran emlegetik fel közösen a régi emlékeket.
Bandi bácsi emberi helytállásáért több elismerésben is részesült. 1989. június 16-án Nagy Imre és társai újratemetésén őrként állhatott Maléter Pál koporsójánál. 1994. június 30-án a Honvédelmi Miniszter visszaadta a hadnagyi rendfokozatát, egyben ezredessé nevezett ki. 2001. október 23-án a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vehette át a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetést.
2002. január 02-án magánéletében Bandi bácsit nagy veszteség érte: hosszan tartó betegsége után elveszítette szeretett feleségét. De vigasztalást jelentenek számára gyermekei és unokája. Edit édesapja elhivatott pedagógusi példáját folytatva a Templom Téri Általános Iskolában tanít német nemzetiségi nyelvet. Szabolcs jelenleg a kereskedelemben dolgozik.
Bandi bácsi nagy vágya még, hogy az egyév és kéthónapos András nevű unokájának felnevelésében aktívan részt vehessen.
Pilisvörösvár, 2007. október 23.
Sírja: 2. parcella, 4. sor, 21. sírhely
Pilisvörösvár Város Díszpolgára
Dr. Réthy Zoltán 1895. október 20-án született Kolozsvárott. Nagyapja Csongrádon megyei főorvos volt, édesapja pedig a Kolozsvári Gazdasági Akadémia tanára. Az elemi iskolát, a középiskolát és az egyetemi tanulmányokat egyaránt Kolozsvárott végezte.
Az 1914-től 1915-ig medikusként a kolozsvári mentőállomáson és a Vöröskereszt hadikórházában teljesített szolgálatot, amiért a “Vöröskereszt hadiékítményes ezüstérem” kitüntetést kapta. 1916-tól 1918-ig a honvédségnél zászlóalj orvosfőnöki beosztásban tevékenykedett. 1918 augusztusától 1919 júniusáig, mint szigorló orvos a Kolozsvári Belgyógyászati Klinikán működött a román hadsereg bevonulásáig.
Orvosi diplomáját már a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen vehette át, 1920-ban. Diplomája megszerzését követően mint kórházi segédorvos a budapesti Szent István és Szent László kórházakban szerzett további orvosi praxist. 1921. augusztus 9-én elnyerte a pilisvörösvári körorvosi állást, s ennek átvételekor le is telepedett Pilisvörösváron. 1922-ben megszerezte a tisztiorvosi képesítést.
Feladatát Dr. Réthy Zoltán kezdetben mint a község egyetlen orvosa, később mint ügyvezető főorvos 48 éven át megszakítás nélkül látta el. Élete szorosan összenőtt a gondjaira bízott település sorsával. Itt nősült meg, házasságából 3 gyermeke született. Körorvosi teendői mellett haláláig ellátta a 100 ágyas Járási Szociális Betegotthon (ismertebb nevén a “Szociális Otthon” vagy “Szocó”) orvosi szolgálatát. Az orvosi pályát hivatásának tekintette, melynek minden körülmények között igyekezett lelkiismeretesen, becsületesen eleget tenni.
Szorosan vett orvosi munkáján túl az egészségügyi felvilágosítás és megelőzés terén is sokat tett. Küzdött az alkoholizmus ellen és a csecsemőhalandóság csökkentésében is komoly eredményeket ért el. 1926-ban megalakította az Országos Stefánia Szövetség Anya- és Csecsemővédelmi Szervezetét Pilisvörösváron, amiért Pest megye 1927-ben járási tisztiorvossá nevezte ki.
Megalakulása óta elnöke volt a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének, ennek keretében számos előadást és tanfolyamot tartott. Alapító tagja volt a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének. Orvosi tárgyú szakdolgozatai jelentek meg a Népegészségügy, az Egészségvédelem, az Anya- és Csecsemővédelem, az Egészségügyi Munka és a Medicus Universalis c. folyóiratokban.
A körzeti orvosok továbbképzésével foglalkozott az Orvosi Hetilap hasábjain. A Pest-megyei Orvosi Napokon rendszeresen tartott előadásokat, kedvenc szakága a klinikai pszichológia volt. Munkáit rendszeresen közölte a Magyar Pszichológiai Szemle, a Pszichológiai Közlemények, ahol orvoslélektani tanulmányai jelentek meg. “A lelki tevékenységek hajtóerői” címmel disszertációt írt.
Orvosi hivatása mellett a doktor úr a költészetnek is élt. A harmincas években létrehozója és szervezője volt az Ányos Körnek, melynek tagjai voltak rajta kívül többek között még Bartalis János, Erdei József, Ölbey Irén és Puszta Sándor. “Én így imádkozom” címmel 1938-ban saját verseskötete jelent meg. Verseiből hivatásának, betegeinek és a szép pilisi tájnak a szeretete csendül ki.
Az egészségügy terén ellátott feladatai és a költészet mellett Dr. Réthy Zoltán időt szakított a közéleti tevékenységre is. Élete nagy részét Pilisvörösváron töltötte, itt élt, tevékenykedett a település lakossága érdekében. 1950-ben községi tanácstaggá választották. Köztiszteletben álló hívő emberként és gyakorló katolikusként hosszú ideig tagja volt az egyházközségi képviselő-testületnek is.
Munkájának elismeréseként két ízben részesítették kitüntetésben. 1969. december 9-én a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend Ezüstfokozatát adományozta részére. 1975-ben Pilisvörösvár Nagyközség Tanácsa Emléklappal fejezte ki elismerését és köszönetét a nagyközség érdekében végzett kiemelkedő társadalmi tevékenységéért.
Dr. Réthy Zoltán 1977. október 2-án hunyt el Pilisvörösvárott.
Pilisvörösvár, 2007. október 23.
Boros Zoltán plébános úr 1961-ben született Várpalotán.
Általános iskolai tanulmányait Inotán, Várpalota III. kerületében végezte el, majd 1975-től a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanulója lett. Itt tett érettségi vizsgát 1979-ben.
Érettségi után egy évig a székesfehérvári Állami Nyomdában, majd 1980-től 1983-ig az Országos Széchenyi Könyvtárban dolgozott. Közben beiratkozott a Budapest-Újpalotai Nyomdaipari Szakmunkás- és Szakközépiskolába, ahol könyvkötő szakmunkás oklevelet szerzett.
Ezután két év katonaság következett Veszprémben.
Közben megérlelődött benne a papi hivatás gondolata, ezért 1985-ban felvételét kérte az Esztergomi Papnevelő Szemináriumba. A szeminárium elvégzése után 1990. június 24-én szentelte pappá dr. Takács Nándor székesfehérvári püspök.
Újmisés papként először Budakeszire került, ahol két évig volt káplán, majd 1992. augusztus 1-jén, 31 évesen került Pilisvörösvárra káplánnak, Labbant Lajos plébános úr mellé.
Természetes viselkedésével, szerénységével, szolgálatkészségével, nyitottságával, közvetlenségével, gyakorlatias hozzáállásával Zoltán atya hamar megszerettette magát. Annyira, hogy két és fél év múlva, 1995 elején, amikor Labbant Lajos plébános úr meghalt, Takács Nándor püspök úr – fiatal kora ellenére – Zoltán atyára bízta az egyházmegye egyik legnagyobb plébániáját: 1995. február 2-ától adminisztrátor, majd 1996-tól Pilisvörösvár plébánosa lett.
Plébánosként Zoltán atya igazolta a belé vetett bizalmat: sokat fáradozott az egyházközségért, sok maradandó eredményt tud felmutatni. Plébánosi kinevezésének első napjaitól kezdve nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy templomaink, kápolnáink kívül és belül szépek és ízlésesek legyenek, segítsék a hívek lelki elmélyülését. Szinte minden évre jutott egy nagyobb felújítási munka, néha több is. Ezek közül a legjelentősebbek a következők:
Zoltán atya lelki téren is sokat fáradozott a hívekért. Prédikációiban gyakran buzdított a józan emberi gondolkodásra, a megbocsátásra, a békességre-törekvésre, a szentségek vételére, az egyházi parancsok megtartására. Hangsúlyozta az imádság fontosságát, valamint a hit továbbadásának és a gyermekek vallásos életre nevelésének szükségességét.
Ugyanakkor Zoltán atya nemcsak hirdette, hanem maga is együtt járta híveivel keresztény ember küzdelmes életútját. Személyes példát adott szerénységből, emberségből, kitartásból, vallási-hitbeli kiegyensúlyozottságból, józanságból, a biztos de szűk ösvényen járásból. Feltűnés nélkül szolgált, a szó nemes értelmében. Nem erőltette rá senkire a nézeteit, nem ítélte el a másképp gondolkodókat, nem helyezte előtérbe a saját személyét.
Minden erejével igyekezett ezeknek a kihívásoknak megfelelni – emberként, papként, plébánosként és esperesként egyaránt. Ez nem volt könnyű, hiszen manapság a papoknak nagy elvárásoknak kell megfelelniük úgy a személyes papi élet, mint a hivatással járó gyakorlati feladatok terén. Sok embernek kell megfelelniük, nagy felelősséget kell hordozniuk, és sok kritikát kell elviselniük. Az egyre növekvő paphiány miatt napról napra több terhet kell vállalniuk a misézés, a hitoktatás, a szentségek kiszolgáltatása, az egyházközségi élet szervezése és irányítása területén.
Zoltán atya csendben, szerényen végezte mindennapi munkáját, olykor egyedül, máskor egy-egy kezdő káplánnal vagy nyugdíjas kisegítővel az oldalán. Munkája mellett tovább is képezte magát: 2008-ban a Semmelweis Egyetemen lelkigondozói szakán szerzett diplomát.
Összesen tizenhat évet töltött Pilisvörösváron a hívek szolgálatában, s olykor többet is vállalt, mint amit a szervezete elbírt. Egészsége megóvása és helyreállítása érdekében ezért Spányi Antal püspök úr bő két hónapja egy kisebb egyházközségbe küldte Zoltán atyát: 2008. augusztus 15-én Érd-Tusculánum plébánosává és Érd-Óváros adminisztrátorává nevezte ki.
Új helyén Zoltán atyának munkájához töretlen munkakedvet, erőt, egészséget, örömet, és a vörösvárihoz hasonlóan sok sikert kívánunk.
Pilisvörösvár, 2008. október 23.
Fazekas Krisztina Budapesten született 1980. augusztus 01-én. Tízéves korában kezdett kajakozni Dénes bátyja unszolására, aki kenuzott. 1993-ban került Pilisvörösvárra, amikor elhunyt nagybátyja, Jakab Dezső Görgey utcai házába költöztek. Középiskolai tanulmányait az Ady Endre Gimnáziumban végezte, ahová Vörösvárról járt be. Érettségi után a Semmelweis Egyetem Testnevelés-tudományi kar sportmenedzser szakán folytatta tanulmányait, ott szerzett diplomát.
A sportban elért eddigi eredményei:
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pilisvörösvár Város Díszpolgára cím és a Pilisvörösvárért emlékérem alapításáról és adományozásáról szóló 6/1993. (III. 4.) rendeletében biztosított jogkörében eljárva Fazekas Krisztinának a hazai és nemzetközi versenyeken elért korábbi kiemelkedő eredményeiért, valamint a 2012. évi londoni olimpián a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású női kajaknégyes tagjaként 500 méteren szerzett aranyérméért a Pilisvörösvár Város Díszpolgára címet adományozza.
A Képviselő-testület gratulál Fazekas Krisztinának eddig elért eredményeihez, s további pályafutásához sok sikert kíván.
Pilisvörösvár, 2012. augusztus 15.
posztumusz
Sírja: Székesfehérvár, szemináriumi templom kriptája
Pilisvörösvár Város Díszpolgára
(posztumusz)
Ohmüllner Márton 1897. október 16-án született Torbágy (német nevén Kleinturwal) községben, népes parasztcsaládban. Elemi iskoláit Torbágyon végezte.
Az I. világháború közepén behívót kapott a frontra, majd orosz fogságba került. Ott, a fogságban vált világossá számára, hogy papként kell az emberekért dolgoznia. 1918 végén, egyik éjjel, barátaival sikerült megszökniük a táborból. 1919 őszén már a budapesti Hittudományi Egyetemen találjuk Márton atyát, mint boldog kispapot. A szemináriumban olyan kiváló tanárai voltak, mint például a nagy dogmatikus, Schütz Antal. Tanulmányait jeles eredménnyel végezte. Székesfehérváron szentelték pappá 1923. június 25-én. Első szentmiséjét Torbágyon celebrálta, 1923. július 1-jén.
Papi pályájának első állomása Budakeszi volt, itt működött káplánként 1923-tól 1927-ig. Ekkor vette szokásba, hogy vasárnap délután, a litánia után elment valamelyik utcába, leült egy-egy családnál a ház előtti kis padra, és elbeszélgetett a család tagjaival. Így ismerte meg hívei problémáit és lelki igényeit. A társalgás végén mindig megkérdezte, van-e beteg az utca lakói között. Ha volt, megkérdezte, hogy ki az, hol lakik, és máris indult a beteg felkeresésére. Bekopogott, elbeszélgetett a beteggel, türelmesen végighallgatta panaszait, kéréseit. A társalgás csaknem mindig töredelmes szentgyónással végződött, így a betegek megtisztult és megbékélt lélekkel viselték tovább életük terheit.
Négyévi budakeszi szolgálat után Márton atya Zsámbékra kerül, itt volt káplán 1927-től 1931-ig. Majd Vértesacsa következett, ahol már plébánosként szolgált 1931-től 1934-ig.
1934-ben Márton atya Pilisvörösvárra került plébánosnak. Nagy lelkesedéssel tanította a gyerekeket és a fiatalokat, irányította a Szívgárdisták csoportját, a parasztcsaládok és iparosok gyerekeiből alakult Jézus Szíve Egyesület leánykörét illetve legényegyletét. Két nyelven tartotta a hittanórákat: magyarul és németül. A gyermekek nagyon szerették őt.
Márton atya nemcsak a fiatalokat szerette, hanem a szegényeket is. Koldusok, kéregetők gyakran keresték fel a plébániát. Mindenkinek adott, pedig ő maga is szegény volt. Adományát mindig sajátkezűleg adta át, és mindig volt a koldushoz egy kedves szava is. Ha ideje engedte, szívesen elbeszélgetett vele. Ha a szegény kéregető éppen ebédidőben érkezett, asztalához ültette, és együtt evett vele.
1939-ben Shvoy Lajos püspök atya lelki igazgatóvá nevezte ki Székesfehérvárott, a szemináriumban. Itt működött 12 éven át, 1951-ig. Papi életének fő tevékenysége a gyóntatás volt. Az ország minden részéről jöttek hozzá a hívek, hogy gyóntatószékében megtisztuljanak, bajaikban vigaszt és eligazítást kapjanak.
1951-ben Vértesboglárra helyezték, itt volt plébános 1951-64-ig.
1964-ben nyugalomba vonult. Nyugdíjas éveiből másfelet Alsószentivánon töltött, a többit a székesfehérvári papi otthonban töltötte. Ekkor is sokat dolgozott, állandó gyóntató volt a szemináriumi templomban. Fáradhatatlan volt a gyóntatásban.
A halál a budapesti Széher úti kórházban érte utol 1975. január 9-én. A lelkek szolgálatában megfáradt testét a székesfehérvári szemináriumi templom kriptájában helyezték örök nyugalomra 1975. január 16-án.
Ohmüllner Márton atya a Budai-hegyvidék németjeinek papja, a magyarországi németek feledhetetlen fia volt. Káplánként és plébánosként kizárólag német egyházközségekben: Budakeszin (Wudigeß), Zsámbékon (Schambek), Vértesacsán (Otschau), Pilisvörösváron (Werischwar) és Vértesbogláron (Boklar) működött. Plébánosi működése olyan mély nyomokat hagyott a pilisvörösvári hívek szívében, hogy még most, 70 év után is sokan emlékeznek rá, különleges tisztelettel és szeretettel.
Fogarasy-Fetter Mihály tanár úr 1999-ben külön cikket szentelt neki az Akik itthagyták lábuk nyomát c. kéziratos könyvében. Többek között ezeket írta róla: “Ohmüllner Márton plébános …Vörösváron minden hívőnek példaképe volt. . Úgy élt, mint egy szent. Élete tartós példát adott nekem egész létemre és gondolkodásomra vonatkozóan.”
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 6/1993. (III. 4.) Kt. sz. rendeletében biztosított jogkörében eljárva Ohmüllner Márton egykori pilisvörösvári plébánosnak példamutató papi élete, erkölcsi nagysága, mindenkire kiterjedő szeretete, különösen a szegények és a betegek iránt tanúsított segítőkészsége, a pilisvörösvári ifjúság vallási és erkölcsi nevelése, a pilisvörösvári hitélet elmélyítése, valamint a német nemzetiség lelkigondozásában kifejtett, évtizedekre kisugárzó áldozatos és áldásos tevékenysége elismeréseként posztumusz Pilisvörösvár Város Díszpolgára címet adományoz.
Pilisvörösvár, 2012. október 23.
posztumusz
Sírja: Pilisvörösvári városi köztemető, díszparcella
Geiger Jakab az I. világháború után, 1919. december 5-én született Budakeszin, egy helyi sváb családban. Édesapja, a köztiszteletnek örvendő gazda katonai pályára szánta kitűnően tanuló fiát, de ő idegenkedett ettől a hivatástól, inkább tanár szeretett volna lenni. Édesanyja, Fischer Rozina imádságos életet élő, mélyen vallásos katolikus asszony volt, aki gyermekeit is ebben a szellemben nevelte. Amikor a fiatalember – megérezve Isten hívását – a papi pályát választotta, családja boldogan támogatta döntését.
A szeminárium elvégzése után 1943. május 30-án szentelte pappá Shvoy Lajos megyéspüspök. Újmiséjét szülőfalujában, Budakeszin mutatta be.
Első állomáshelye Zsámbék volt, ahol két évet szolgált káplánként. 1945-ben szülőfalujába, Budakeszire helyezték, de néhány hónap után tovább küldték Nagytéténybe, ahol két évet szolgált, majd szintén két évre Budafok következett.
Első önálló helye Bakonykúti volt, ahol 1948-tól 1951-ig működött adminisztrátorként. 1951-ben plébánosi kinevezést kapott Etyekre, itt szolgált hét éven át, 1958-ig. Ekkor Mányra helyezték, ahol nyolc évig volt plébános. Közben megírta “A Mányi Egyházközség története” c., kéziratban maradt művét. Mány után másfél évre Rácalmás következett, majd szintén másfél évre Gánt. Innen Pátyra került, ahol hat éven át volt plébános. Utolsó állomáshelye Csobánka volt, ahol tizenegy éven át szolgált, 1984-től 1995-ig. Nagy szeretettel gondozta a csobánkai cigány kisebbséget, kedvükért a nyelvüket is megtanulta.
A közösség mindenhol bizalmába fogadta, segítette a munkáját, Geiger atya pedig minden egyes állomáshelyén építette, gazdagította a hívek életét. Fáradságot nem kímélve szervezett templomfelújítást, segített zárdaalapítást. Hosszú évekig kutatta, majd óriási munkával elkészítette a Budakeszire betelepült német családok családfáját. Az általa gyűjtött anyag komoly forrásértéket képvisel.
1995-ben, 75 éves korában, ötvenkét év papi szolgálat után, korára és egészségi állapotára való tekintettel Geiger atya nyugdíjazását kérte. Mivel a paphiány már akkor is igen erősen jelentkezett a Székesfehérvári Egyházmegyében, s Pilisvörösváron is csak egy káplán volt, Labbant Lajos atya javasolta neki, hogy költözzön a vörösvári plébániára, s amennyire ereje és egészségi állapota engedi, segítsen be a lelkipásztori munkába.
Geiger atya szívesen elfogadta a felkérést, de mivel közben 1994. november elején Labbant Lajos plébános úr meghalt, végül Boros Zoltán plébános úr fogadta be őt a plébániára, az ő segítője lett.
Geiger atya nagyon jól érezte magát Vörösváron. Boldogan mutatta be vasárnaponként a német nyelvű szentmisét, nagyon szerette, ha a nép teljes szívéből énekelte a német nyelvű énekeket. Különösen kedves volt számára a “Hier liegt vor deiner Majestät” kezdetű ének. Prédikációira mindig lelkiismeretesen készült, már a hét elején leírta a következő vasárnapi beszédet németül és magyarul egyaránt. A hívek nagyon szerették mély átéléssel, áhítattal végzett szentmiséit, tiszta német kiejtését, gondosan megfogalmazott, tartalmas prédikációit.
Keresett lelki vezető, gyóntató lett belőle Vörösváron. Nyitott szívvel és nyitott ajtóval fogadta a hozzá fordulókat, akik bölcs eligazítást, hasznos tanácsokat kaptak tőle. A misézés és gyóntatás mellett felvállalta a pilisvörösvári bencés oblátus közösség vezetését is. Német énekeskönyvünk lektoraként pótolhatatlan munkát végzett, az ő ötlete volt a könyv címe is. Szabadidejében könyveket, egyházi iratokat fordított németből, latinból.
Fokozatosan kibontakozó betegsége miatt egyre nagyobb erőfeszítés volt számára egy-egy mise megtartása és a gyóntatás, mégis az utolsó pillanatig hatalmas erővel küzdött azért, hogy tovább szolgálhasson. “Muszáj mennem!” – mondta gyakran az utolsó hónapokban, amikor a vasárnap, a 10-es mise időpontja közeledett. Sokat szenvedett, de nagyon fegyelmezetten, példamutató türelemmel és szelídséggel viselte betegségét. Amikor már nagybetegen a kórházban az orvos a műtétet, mint utolsó esélyt javasolta a számára, így felelt: “Köszönöm, doktor úr, de már nincs szükségem új esélyre.”
2001. július 6-án visszaadta lelkét Teremtőjének. Halálát nagy veszteségként élte meg a pilisvörösvári egyházközség. Többen nemcsak egy lelki vezetőt, hanem egy igaz barátot is veszítettek személyében. Végakaratának megfelelően a vörösvári temetőben helyezték örök nyugalomra, utolsó útjára nagy számban kísérték el őt hűséges hívei.
Geiger Jakab nagy tudású, művelt, elveihez, hitéhez mindig hű, a keresztény értékeket töretlenül képviselő, egyenes és alázatos ember volt. Aki nem ismerte, szigorúnak is hihette, de valójában csak önmagával volt szigorú. Mindenkihez megértő szeretettel fordult, nem volt olyan élethelyzet, amelyben ne állt volna támogatóan a hívek mellé. Ugyanígy viszonyult családtagjaihoz, rokonaikhoz is, akiket mindig örömmel fogadott, segítetett. Ez a szeretet kölcsönös volt, családjára ő is mindig mindenben számíthatott.
Geiger atya szerény, egyszerű, teljesen Istennek szentelt életet élt. Soha nem törekedett magasabb hivatal betöltésére. Papi pályája 58 éve alatt sok nehézséggel kellett megküzdenie származása, német anyanyelve miatt (ez volt az oka a gyakori áthelyezéseknek is), de ő mindvégig hűségesen szolgálta Istent és a magyarországi németség ügyét.
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 6/1993. (III. 4.) önkormányzati rendeletében biztosított jogkörében eljárva Geiger Jakab esperes plébánosnak, a nyugdíjba vonulása után Pilisvörösváron szolgáló egykori kiváló lelkipásztornak példamutató papi élete, erkölcsi nagysága, mindenkire kiterjedő szeretete, a pilisvörösvári hitélet elmélyítése, valamint a német nemzetiség lelkigondozása terén kifejtett áldozatos és áldásos tevékenysége elismeréseként posztumusz Pilisvörösvár Város Díszpolgára címet adományoz.
Pilisvörösvár, 2013. október 23.
Dr. Hidas István 1938. augusztus 6-án született Pilisvörösváron, egy hatgyermekes sváb család idősebb fiaként. Édesanyja Steckl Erzsébet, édesapja néhai Hidas/Herbszt György, a kiváló zenetanár, a Német Nemzetiségi Táncegyüttes alapítója és 25 éven át vezetője, városunk díszpolgára.
Hidas István általános iskolai tanulmányait Pilisvörösváron végezte, majd az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett. Tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetemen folytatta. Harmadikos korától a tanulás mellett dolgozott is. 1962-ben summa cum laude minősítéssel végzett az egyetemen. Ugyanebben az évben megnősült: az egyik akkori vörösvári háziorvos lányát, Drozdy Évát vette feleségül.
Az egyetem elvégzése után első állása az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetében (KOKI) volt. Két év múlva állást kapott itthon, a szülőfalujában: 1964. augusztus 1-től dolgozik Pilisvörösváron, mint háziorvos. Betegei hamar megszerették a kedves, barátságos, az egyszerű emberek nyelvén is jól értő, őket jól ismerő doktor urat, aki a Bányatelepen, egy szolgálati lakásban lakott, a fokozatosan 5 tagúra bővülő családjával. 1972-ben felépítette saját családi házát a Nagyváradi utcában. 1975-ben szakvizsgázott általános orvostanból.
A ’70-es években a mai Sikari Patika helyén működő egykori rendelő volt a munkahelye. 1981-ben átadták a mai Szakorvosi Rendelőt, ahol a háziorvosok – akkor “körzeti orvosok” – is helyet kaptak. Azóta – több mint 30 éve – Doktor úr itt dolgozik. Áldozatos, önzetlen, hivatásszeretettel végzett munkájáért sokan tisztelik és szeretik. Ma, 75 évesen is bejár a rendelőbe, s hetente egyszer, csütörtök délután még ma is rendel, s a rendelésre ma is ugyanúgy szívvel-lélekkel készül, mint ifjú korában.
Háziorvosi munkája mellett Dr. Hidas István hosszú éveken át aktívan tevékenykedett a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületében, melynek örökös elnöke lett, valamint a Magyar Orvosi Kamarában, melynek jó ideig vezetőségi tagja is volt. 1996 óta a Medicus Universalis c. orvosi szakfolyóirat főszerkesztője. Tudományos előadásokat tartott, több nemzetközi kongresszuson vett részt, többször képviselte országunkat nemzetközi szinten.
Munkáját több alkalommal hivatalos elismerésben is részesítették, melyek a következők:
Doktor úr mindig részt vett, s mai is aktívan részt vesz a város közösségi életében is. Feleségével gyakran látogatnak el a különböző városi rendezvényekre, hangversenyekre, ünnepségekre. Gyermekkora óta aktív tagja a katolikus egyházközségnek, egész életében példás keresztény életet élt.
Hivatása gyakorlása és közéleti tevékenysége mellett Hidas doktor úr példás családi életet él. Felségével, Drozdy Évával három gyermeket neveltek fel, akik eddig hét unokával ajándékozták meg őket. Tavaly, 2012-ben ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. Gyermekeik is követik a szülők példáját: Péter folytatja édesapja hivatását, elismert sebész, s emellett éveken át volt a Pilis Cross Country Club (PCCC) hegyikerékpáros egyesület elnöke. Krisztina – férjével együtt – idegenvezetőként dolgozik. Ildikó a Friedrich Schiller Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium tanára, korábban éveken át a Vörösvári Újság nemzetiségi rovatának szerkesztőjeként is tevékenykedett.
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 6/1993. (III. 4.) önkormányzat rendeletében biztosított jogkörében eljárva Dr. Hidas István nyugalmazott háziorvosnak öt évtizeden át szívvel-lélekkel, nagy hivatástudattal végzett áldozatos gyógyító munkája, példamutató családi élete, valamint a település közösségi életében való aktív, építő részvétele elismeréseként Pilisvörösvár Város Díszpolgára címet adományoz.
Pilisvörösvár, 2013. október 23.
Frissítés 2021. június 3.:
Elhunyt Dr. Hidas István, városunk díszpolgára
https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/1/878-elhunyt-dr-hidas-istvan-varosunk-diszpolgara
https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/20/884-elment
Albel Attiláné sz. Bruckner Magdolna Pilisvörösváron látta meg a napvilágot 1942. március 1-jén. Édesapja Bruckner Sándor asztalos, édesanyja Mohacsek Mária varrónő. Édesapja 1944 novemberében hősi halált halt a szerencsi vár védelmében. Édesanyja 1949-ben újra férjhez ment, második férjétől három gyermeke született.
Bruckner Magdolna Pilisvörösváron végezte el az általános iskolát, majd a cinkotai Teleki Blanka Tanítóképzőben tett érettségi vizsgát. 1961-ben szerzett általános tanítói végzettséget a Budapesti Tanítóképző Főiskolán. Első tanító nénije, dr. Rüblné Verbai Magda vonzó példája nyomán már kisiskolás korától kezdve érdeklődött a pedagógusi pálya iránt, így nem volt nehéz számára a pályaválasztás.
1964-ben kötött házasságot Albel Attila gépésztechnikussal, akivel 35 éven át, szeretett férje sajnálatosan korai haláláig éltek szeretetben, harmóniában, s nevelték fel két fiúgyermeküket. Magdi néni ma már 4 unokával büszkélkedhet.
Pedagógus pályafutását 1960-ban kezdte Pilisvörösváron, a Vásár téri általános iskolában, először gyakornokként, majd osztálytanítóként. Szakmailag, pedagógiailag jól képzett nevelő volt, aki az alsó tagozat első és második évfolyamain a tanítás korszerű módszereit alkalmazva, magas fokú szakmai igényességgel, következetességgel és rendkívüli szeretettel vezette osztályait, több mint 40 éven át. Nyugodt, kedves, baráti stílusával generációkat tanított meg írni, olvasni, számolni, gyerekek százaival szerettette meg a tanulást és az iskolát.
Munkáját lelkiismeretesség, alaposság, az új módszerek iránti fogékonyság és kritikus igényesség jellemezte. Külön figyelmet szentelt a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására, a lemaradások pótlására. Mindig komoly súlyt fektetett az önképzésre, a fiatalabb kollégák felkarolására, szakmai támogatására. Tanítói munkája során többször tartott magas színvonalú bemutató tanításokat a tantestület, valamint a környező iskolákban dolgozó pedagógusok számára.
Hivatásszeretetét és szakmai hozzáértését 1983 és 1989 között igazgatóhelyettesként is bizonyította. Vezetői tevékenységét lelkiismeretesség, lényeglátás, jóindulat jellemezte. Közvetlenségét, nyitottságát nagyra becsülték kollégái és diákjainak szülei is.
A Vásár téri iskolából 1997-ben vonult nyugdíjba, majd – elfogadva Breierné Kalmár Éva igazgató asszony felkérését – még 9 éven át tanított a Templom téri iskolában.
Lelkiismeretes, odaadó munkájáért 1987-ben Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült. 1995-ben megkapta a Pilisvörösvárért emlékérmet. 2005-ben Karácsony Sándor-díjban részesült. 2011-ben vehette át aranydiplomáját, majd 2013 decemberében a Vásár téri iskolától „Örökös tanár” címet kapott.
Mióta végleg abbahagyta a tanítást, Magdi néni igen aktív látogatója lett a város kulturális és közéleti rendezvényeinek. A Művészetek Házában és a Városi Könyvtárban szinte nem fordulhat elő színházi előadás, koncert, könyvbemutató, kiállítás-megnyitó Magdi néni jelenléte nélkül. Igazi pedagógusként kötelességének érzi, hogy – mint a helyi értelmiség tagja – személyes példaadással és jelenléttel segítse az értékes kultúra iránti igény felkeltését. A környezetvédelem ügyét is magáénak érzi, a Szebb Környezetünkért Egyesület alapító tagjaként sokat tesz lakókörnyezetünk megóvásáért, szépítéséért.
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 6/1993. (III. 4.) önkormányzati rendeletében biztosított jogkörében eljárva Albel Attiláné nyugalmazott tanítónak közel ötven éven át végzett kiemelkedő pedagógiai munkája, valamint példás közösségi tevékenysége és erkölcsi magatartása elismeréseként a Pilisvörösvár Város Díszpolgára címet adományozza.
Pilisvörösvár, 2014. október 23.