Pilis–Dunakanyar Hírportál
  • Főoldal
  • Pilis-Dunakanyari Hírmondó
  • Programnaptár
  • Hírek járásonként
    • Szentendrei járás
      • Szentendre
      • Pomáz
      • Csobánka
      • Budakalász
      • Dunabogdány
      • Kisoroszi
      • Leányfalu
      • Pilisszentkereszt
      • Pilisszentlászló
      • Pócsmegyer
      • Szigetmonostor
      • Tahitótfalu
      • Visegrád
    • Pilisvörösvári járás
      • Pilisvörösvár
      • Pilisborosjenő
      • Pilisszántó
      • Üröm
    • Szobi járás
      • Szob
      • Kismaros
      • Kóspallag
      • Márianosztra
      • Nagymaros
      • Szokolya
      • Verőce
      • Zebegény
    • Váci járás
      • Vác
      • Sződliget
    • Dunakeszi járás
      • Dunakeszi
      • Göd
    • Esztergomi járás
      • Esztergom
      • Dömös
      • Pilismarót

Pilisvörösvári járás hírei

Pilisvörösvári járás

gróf Karátsonyi Jenő (1933)

gróf Karátsonyi Jenő (1933)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

Földbirtokos, Pilisvörösvár kegyuraó

Sírja: Solymári katolikus templom kriptájába 

Pilisvörösvár Díszpolgára (1933)

1885. szeptember 15-én 68 éves korában meghalt Karátsonyi Guidó gróf. A művészetpártoló mágnással, számtalan díj alapítójával a Karátsonyi (Karácsonyi) család fénykora is véget ért. A következo három emberölto alatt emberi gyarlóságok, történelmi igazságtalanságok és tragédiák következményeként a család folyamatosan elveszítette birtokait, vagyonát, társadalmi rangját. Palotái, kastélyai többsége is az enyészeté lett. (Innen adódik sorozatunk focíme: Romló kastélyok, fogyó birtokok.) A továbbiakban ezen utolsó idoszakról tudósít a krónikás: öszszeszedve azt a néhány hírt, hiányos adatot, amit az e témában folyó helytörténeti kutatásból eddig tudni lehet.

Karátsonyi Guidónak három fia született: Aladár, Jeno és Camillo. Apjukhoz hasonlóan császári és királyi kamarásként és a forendiház tagjaként nagy méltóságú fourak voltak.

A pilisi birtokokat (Pilisvörösvár, Pili-sszentiván, Solymár) a középso fiú, Jeno örökölte. Pontosabban azt, ami a jobbágyfelszabadítás után maradt belole. “1878 július 30-án hagyta jóvá a Pestvidéki királyi törvényszék 11.592/1878 számú határozatával gr. Karácsonyi Guidó földesúr és a solymári jobbágyok között létrejött úrbéres barátságos egyezséget, melynek következtében a jobbágyok által használt föld örök megváltás címén a birtokukba jutott, s a grófnak csak a község területének töredéke maradt meg.” (Seres István: Adalékok és emlékiratok solymár nagyközség történetéhez)

Karátsonyi Jeno 1861. augusztus 5-én született a Torontál vármegyei Beodrán, a család központi birtokán. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd jogot hallgatott a belgiumi Lovainban. Hazatérve a magyar-óvári gazdasági akadémián folytatta tanulmányait. 1869-ben kapcsolódott be az országgyűlés munkájába szabadelvű párti programmal. A felesége Andrássy Karolina grófno volt.

A visszaemlékezések szerint a gróf ellentmondásos személyiség volt, aki tiszteletet és ellenszenvet egyaránt kiváltott az itt lakókból.

Akárcsak apjának, neki is voltak jótékony célú, nemes gesztusai. Így például az 1928-ban megalakult Magyar Máltai Lovagrend alapító tagja volt, s o építtette a Budai várban azt az épületet, amely a rend székháza lett. Tovább ápolta a rózsaesküvok szép hagyományát is, igazán nem o tehet róla, hogy a korona inflációjával az erénydíj elértéktelenedett.

Ugyanakkor vagyonát meghaladó fényűzo életmódot folytatott, amit csak úgy tudott fenntartani, hogy birtokait szép lassan eladogatta. Krisztinavárosi palotáját is jelzáloggal terhelték meg.

Zűrös vagyoni ügyei aláásták tekintélyét. Különösen a solymáriak zúgolódtak ellene. Kiderült ugyanis, hogy solymári földjeibol a gróf több földet adott el, mint amennyinek valójában birtokában volt. A birtokok egy részét ráadásul nagy adósság terhelte, amit az adásvételnél eltitkolt. Más méltatlanságok is fűzodtek a nevéhez. Nem csoda, hogy perek sokaságát indították ellene.

Seres István, solymári helytörténeti kutató így ír errol:

“.a család a költekezo, felelotlen életmódot az apjuktól, gróf Karácsonyi Jenotol örökölte. Birtokomban van a budapesti központi kir. Járásbíróság mint telekkönyvi hatóság 4031/1925 számú végzése, mely szerint Dávid Rezso és társai végrehajtóknak, gróf Karácsonyi Jeno elleni végrehajtási ügyben, a zárgondnok által 1919.- és 1924. évek között bírói letétbe helyezett, különféle ingatlanok bérjövedelmének a felosztására 1925. július 16-ára egy tárgyalást hívott össze. A tárgyalásra 97 hitelezot (magánszemélyt, közöttük több solymári lakost, bankot, vállalkozót, ügyvédet stb.) idéztek meg, akiknek a gróf tartozott, és akik között a bíróság a letétben lévo összeget fel akarta osztani. Itt meg kell említeni, hogy ez volt ez az idoszak, amikor a Korona az elso világháború után igen komoly inflációs idoben tönkrement. A bankban lévo betétnek a hitelezok közötti felosztása közvetlenül a Pengo bevezetése elotti idoben történt, amikor a Korona már jóformán semmit sem ért.

Megemlítek itt egy a családomat ért sérelmet is. Nagyapám, már nehéznek érezve a község széléig való gyaloglást, a húszas évek végén meg kívánta vásárolni a gróftól, az iskola melletti volt vadászházat, (mai helyén van a Grimm féle üzlet) és az alku után a grófnak 800 Pengo foglalót adott. Az adásvételi szerzodés megkötése elott azonban a telekkönyvben megtudta, hogy a házat 30.000 cseh korona jelzálog terheli és ami lényegesen több volt, mint a ház értéke. Ezért a vételtol elállt és visszakérte a foglalót azzal az indokkal, hogy ezt a terhet az ügylet megkötése során ez eladó nem említette. A gróftól azonban a foglalót nem sikerült visszakapnia.” (Seres István: Adalékok és emlékiratok solymár nagyközség történetéhez)

A solymáriak annyira megharagudtak a grófra, hogy 1931-ben a régi paplak és a templom között vezeto gróf Karátsonyi Jeno utcát József foherceg utcának nevezték át. Halála elott egy hónappal a képviselo-testület mégis díszpolgárrá választotta a grófot. Seres István szerint “a község vezetoi e gesztust a gróf súlyos betegségének hírére gyakorolták, abban a reményben, hogy a végrendeletbol talán a község is részesedik.” A gróf vagyonából végül is a solymári templom egy igen értékes kristálycsillárt kapott.

A vörösváriak sokkal pozitívabban ítélik meg a gróf emlékét. Ez az emlékezet egyre eroteljesebben igényli, hogy a Szabadságliget visszakaphassa eredeti nevét. A Karátsonyi-liget fás, bokros területének felparcellázására a gróf halála elotti évben tervek készültek. Már korábban is történt árverezés a birtokból a földnélküliek földhöz juttatása érdekében. Az 1932-es tervek azonban nem pusztán a terület felparcellázását tartalmazták, hanem egy önállóan is életképes településrész létrejöttérol szóltak. Dr. Váradi Monika Mária így ír errol Vörösvári történet című szociográfiájában:

A gróf az “1932-es év folyamán elkészíttette a Karátsonyi Liget (a második világháborút követoen Szabadság Liget) részletes terveit. E célból építési telkekre parcelláztatott 136 hold és 431 négyszögölnyi területet a maga birtokából, illetve a Karátsonyi Guidó-féle hitbizományi területbol. Enyhítendo a lakhatás nehéz körülményein. A gróf úr és a község között részletes, kimeríto szerzodés készült, mely a beépítés menetét, feltételeit szabályozta. A gróf úr és a terveket elkészíto Schön Mátyás építomester elképzelései szerint a Liget, ha a falu részének tekintik is, saját intézményekkel, központtal rendelkezo településrész lett volna: a tervrajzon szerepelt plébánia, községháza, óvoda, iskola, orvosi lakás, kultúrház, szemétlerakó valamint dögtér. A falu harmadik jellegzetes településegysége, a Liget – melynek alapjait tehát már a háború elott megrajzolták -, csak a hatvanas években kezdett el gyors ütemben kiépülni, noha Karátsonyi Jeno örököse és nevelt fia, Imre gróf idején, a harmincas évek derekán, az építkezés, ha lassan is, megindult.”

Egyébiránt azonban az Attila utcai palotájában dozsölo gróf nem sokat törodött pilisi birtokaival. Elhanyagolta vörösvári kastélyát is. (Persze ez a valójában egy módosabb parasztháznak megfelelo épület nem hasonlítható össze a gyönyörű krisztinavárosi palotával, amit apja, Karátsonyi Guidó gróf építtetett.) Emiatt konfliktusba került a község vezetésével is. Egy 1927-es képviselo-testületi ülésrol készült jegyzokönyv szerint Lipo-sits János bányaigazgató panasz tárgyává tette, hogy “Gr. Karátsonyi bérházánál az árnyékszékek évek óta nincsenek tisztítva, az udvarok trágyával és szeméttel telítve állanak, a kastélynál levo istállóból pedig a szennyvíz az utcára folyik ki. Eloadja, hogy tudomása szerint az elöljáróság e tekintetben már több ízben tett feljelentést, de mind ez ideig érvényes intézkedés nem történt: javasolja, hogy ezen közegészség-ellenes állapotok megszüntetése iránt a járás foszolgabírájához tegyen a képviselo-testület eloterjesztést, s ha az eredményre nem vezet, akkor a felsobb hatóságokhoz fordul panaszával. “

Végül egy pilisszentiváni visszaemlékezést idézünk, amely szeretettel festi le a grófot és feleségét:

“A grófi család amolyan hétvégi háznak használta az épületet. (A II. világháború után kifosztott és az utolsó tégláig széthordott szentiváni Karátsonyi-kastélyról van szó. – a szerk.) Ám nemcsak mulatni jártak ide népes társaságukkal, hanem más, a falu számára fontos események alkalmával is. Ilyen volt például 1930-ban a bérmálás. A bérmálás elotti napon megérkezett már Svoj püspök úr, aki a kastélyban lett elszállásolva. Este az énekkar a kántor vezetésével még szerenádot is adott neki. A gróf úr és a grófné természetesen szintén részt vettek a bérmáláson és a hittanvizsgán, mely a templom udvarán zajlott. A gyerekek az iskola feloli oldalon voltak felsorakozva. Velük szemben a templom feloli oldalon a hársfa alatt, székeken ültek az elokeloségek. A grófi családon kívül ott volt Scheier képviselo úr, a fojegyzo úr, és a falu vezetése.

A gróf úr közepes termetű, inkább köpcös, pofaszakállas ember volt, fekete öltönyben. A grófno borsózöld, hosszú csipkegalléros ruhát viselt, egy nagy karimájú fehér kalappal. A hittanvizsgán az a két leány, aki a legjobban felelt, aranyláncot kapott a grófnétól ajándékba. Ez akkor nagy elismerést jelentett.” (Ifjabb Neubrandt Ferenc: Volt egyszer egy kastély)

Gróf karácsonyi és beodrai Karátsonyi Jeno 1933. októberében hunyt el. Temetésére így emlékezik vissza Majthényi Miklós, a földbirtokos Majthényi család tagja 1937-ben kelt levelében:

“Gróf Karácsonyi Jeno eltemetésének a solymári templomban magam is tanúja voltam. Nagy tömegben zajlott le a Templom téren a temetési szertartás. A templomban a mellékoltár és a szószék közötti részen fel voltak szedve a padlólapok, ahol a koporsó számára megfelelo hely volt kiképezve. Ott helyezték el a halottat örök nyugalomba, majd a padlólapokat újból visszahelyezték.”

(Forrás: Vörösvári Újság, 2005. április)



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/grof-karatsonyi-jeno-1933-1

Dr. Hóman Bálint (1938)

Dr. Hóman Bálint (1938)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

Kultuszminiszter

Egy miniszter a “tévesztett úton”

Pilisvörösvár Díszpolgára (1938)

Romsics Ignác történész tanulmánya Hóman Bálintról. I. rész

Hóman Bálint egykori kultuszminisztert 1946-ban életfogytig tartó fegyházra ítélték. Büntetésének letöltését a pesti Gyűjtőfogházban kezdte meg, majd 1949-től a váci fegyházban folytatta. A megpróbáltatásokat szervezete nehezen viselte. A jól megtermett férfi rövid idő alatt 60 kilóra fogyott. A Magyar Életrajzi Lexikon szerint 1953-ban, Bölöny József szerint 1951. június 2-án hunyt el. (Az utóbbi a valószínűbb.) Sírjának feltalálásával és újratemetésével Hóman Bálint megkapja azt a végtisztességet, amelyhez minden embernek joga van. Hogy politikai rehabilitálására sort lehet-e és kell-e keríteni, az még nyitott kérdés.

Hóman Bálint 1885. december 29-én született Budapesten egy német eredetű, de már a század első felére elmagyarosodott középosztálybeli családból. Atyja, Hóman Ottó klasszika-filológus volt, aki egyetemi tanári állását 1885-ben a Budapest környéki tankerület főigazgatói posztjára, majd 1897-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium középiskolákkal foglalkozó ügyosztályának a vezetésére cserélte el.

Konzervatív értékrend

Az ifjú Bálint, aki nemcsak jól tanult, hanem kellemes társasági ember is volt, apja nyomdokaiba lépett. A budapesti Tudományegyetemen történeti stúdiumokat végzett. Bölcsészdoktori oklevelet 23 évesen Magyar városok az Árpádok korában című munkájával kapott.

Kiváló tanulmányi eredményei, elhivatottsága és a család társadalmi kapcsolatai révén zökkenőmentes pályakezdés és gyors előmenetel várt rá. Az Egyetemi Könyvtárban kezdett dolgozni, s már 1915-ben igazgatóvá nevezték ki. A következő évben, tehát 31 évesen a pesti egyetem magántanára lett. Ugyanebben az esztendőben jelent meg Magyar pénztörténet 1000-1325 című könyve, amely ma is a magyar numizmatika egyik alapmunkája.

Pályájának felfelé ívelését az első világháborút követő forradalmi és ellenforradalmi időszak sem akasztotta meg. A politikától távolságot tartó szaktudósi attitűd inkább előny, semmint hátrány volt a szakszerűségre oly sokat adó kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kuno szemében. Hómant 1922-ben az Országos Széchényi Könyvtár igazgatójává, 1923-ban pedig a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójává nevezték ki. A gyors előrehaladásban, persze más tényezők is segítették; a széles körű társadalmi kapcsolatok mellett nyilván az is sokat számított, hogy Hóman alapvetően ugyanannak a konzervatív értékrendnek, nemzeti elkötelezettségnek és történelmi elhivatottság-tudatnak a szellemében végezte tudománypolitikai feladatait, amelyben ugyancsak német származású minisztere vezette tárcáját. A kettejük konzervativizmusa közötti különbségek – a Klebelsberg felfogására jellemző liberális vonások például Hóman politikai krédójából teljesen hiányoztak – ekkor még nem mutatkoztak meg élesen.

A főigazgatói szék elfoglalásakor mondott beszédében Hóman azt hangsúlyozta, hogy “a Magyar Nemzeti Múzeum elsődlegesen nemzeti jellegű, tudományos intézmény”. Minden más ez után következik, így a múzeum népművelő és oktatói hivatása is. Vagyis mindenekelőtt tudományos műhelynek tekintette.

Az 1920-as években egymás után jelentette meg műveit a magyar középkorról. Maradandót elsősorban továbbra is pénz-, tágabban gazdaságtörténeti munkáival – például Károly Róbert gazdaságpolitikájáról írott értekezésével – alkotott. A hun-magyar rokonságról szóló tézisét viszont, mely szerint Álmos, Árpád és utódaik Attila egyenes ági leszármazottai lettek volna, nem osztja a mai történettudomány. Kutatómunkájával egyidejűleg Hóman oktatott is: az 1921-ben Pázmány Péterről elnevezett pesti egyetemen tanított középkori magyar történelmet. Beosztása 1922-től helyettes, 1925-től pedig nyilvános rendes tanár volt.

Magyar Történet

Az 1920-as évek végétől Hóman Bálint – Szekfű Gyulával együtt – a magyar történettudomány egyik vezető személyisége lett. 1928 és 1934 között írták meg a magyar történelem máig legteljesebb szintézisét, a Magyar Történetet. 1931-ben Hóman szerkesztésében jelent meg A magyar történetírás új útjai című kötet, amelyben a humán tudományok legjelesebb képviselői, Eckhart Ferenc, Gerevich Tibor, Mályusz Elemér, Szekfű Gyula stb. fejtették ki véleményüket szűkebb szakmájuk metodológiai kérdéseiről. Nem késett a hivatalos elismerés sem: 1929-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották, majd 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút, a kor második legrangosabb kulturális kitüntetését.

A magyar történetírás új útjai elé írt átfogó, még ma is jó eligazítást nyújtó, historiográfiai jellegű bevezető tanulmányában Hóman a szellemtörténet hívének vallotta magát. Úgy vélte, hogy a “túlzásba vitt specializáció”, vagyis a XIX. századi pozitivista örökség továbbfejlesztése és a részletekben való elmerülés nem járható út, mert a szakma el fogja veszíteni kapcsolatát a “pezsgő élettel”. Ehelyett az egyes korok lényegét, az irányító “korszellemet”, vagyis a nagy tendenciákat kell megragadni és felmutatni. Érdekes, hogy Szekfű, aki nem tartotta magát szellemtörténésznek, sokkal jobban megfelelt e mércének, mint a nehézkesebben író és kevésbé koncepciózus Hóman.

Hóman történetírói ars poeticájának másik fontos eleme az volt, hogy megkülönböztesse a romantikus és az emberek hazafias érzelmeivel visszaélő “áltudományos”, illetve az igazság megismerésére való törekvéstől vezérelt “tudományos” történetírást. “A nemzeti történetírásnak – írta egy internacionalistának ugyan nem nevezhető korban – nem a nacionalizmus korszerű vagy elavult jelszavainak, gondolatszegény frazeológiájának a hangoztatása a feladata. […] Az igazságtól a nemzetnek nincs mit tartania, holott az igazság elhallgatása, vezessen bár a hiúságnak hízelgő hamis illúziókhoz, egyértelmű a moralitás megtagadásával s az ezen nyugvó nemes eszmék elárulásával”. A Magyar Történet Hóman által írt első köteteit – különösen a Nagy Lajossal és a “magyar nagyhatalommal” foglalkozó fejezeteket – lapozgatva az a benyomásunk, hogy maga a szerző is csak részben felelt meg a fenti nemes célnak.

A kutatói, oktatói és intézményvezetői feladatok mellett Hóman közéleti szerepet is vállalt. Az 1920-as évek végén elnöke lett a Magyar Numizmatikai Társaságnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak, majd rövidesen a Magyar Történelmi Társulat is elnökévé választotta. A sok cím, rang, állás és feladat ellenére Hóman Bálint 1932-ig elsősorban tudós és tanár maradt. Ekkor azonban sorsdöntő pályamódosítás következett be életében. Az újonnan kinevezett miniszterelnök, Gömbös Gyula, aki már korábbról jól ismerte, kabinetjébe hívta vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Hóman engedett a csábításnak. Elfogadta a felkérést, amit Gömbös utódja, Darányi Kálmán is megújított, így 1938. május 14-éig, az Imrédy-kormány megalakulásáig maradt e poszton. Ezt követően néhány hónapos “szünet” következett, majd 1939. február 16-ától 1942. július 3-áig – a Teleki-, a Bárdossy- és a Kállay-kormányban – ismét ő irányította a kultusztárcát.

(Folytatjuk)

Hóman Bálintot 2001 októberében temették újra Vácott. Romsics Ignác történész írásával szeretnénk hozzájárulni a róla kialakult kép árnyalásához és egykori díszpolgárunk erkölcsi rehabilitációjához – a szerk.

Ellenvélemény:

Magyary Ferenc véleménye az újratemetésről:
http://hetek.hu/….

Hóman a váci börtönben

Dénes Béla orvos a cionista per fővádlottjaként, majd elítéltjeként került az ÁVÓ börtöneibe. Életben hagyták, mert szükség volt rá. Gyógyította rabtársait. Visszaemlékezései erről a sötét, lélektelen korszakról “Ávós világ Magyarországon” címen megjelent könyvében olvashatók.

Dénes Béla a váci rabkórházban kezelte Hóman Bálintot. Így emlékezik az egykori kultuszminiszterre, Vörösvár díszpolgárára:

“Hóman igen súlyos beteg volt. Normális testsúlyáról, 120 kilóról 70-75 kilóra fogyott le, bőre csak úgy lötyögött, pulzusa 200-220 volt; a legsúlyosabb aritmiával küszködött. Persze első ízben is csak pár napig volt a kórházban . aztán kitették. .1950. nyár végén Hóman újra nagyon rosszul lett. Pap Tibor [aki szintén raborvos volt] nézte meg a magánzárkában, s azzal jött vissza, hogy azonnal fel kell venni, sürgősségi alapon. Így hát Hóman Bálint újból átkerült a kórházba, ez alkalommal vagy három hétre. Másnap a főorvos, ha kedvetlenül is, de helybenhagyta a felvételt, hiszen ismerte a helyzetet. Előterjesztettem, hogy Hómant alaposan föl kell javítani. Legalább 20 kg-ot kell híznia, diétára van szüksége. Halász [főorvos] elfogadta érvelésemet, megírta a diétarendelvényt, amit a konyhának kellett továbbítani. Eltelt két nap. Szóltam a főorvosnak, nézzen utána.

Megint eltelt két nap. Halász végre rászánta magát és telefonált. Megrökönyödve hallottuk a választ: A Hóman-féle csirkefogóknak nincs diéta.

Nem kapott hát diétát, viszont az intézetvezető minden második-harmadik napon jött és piszkált, hogy meddig kell még Hómannak kórházban lennie? Három hétig sikerült tartanunk, s diéta nélkül is vagy 20 kilóval felhizlaltuk, hiszen a kórházban volt bőven ennivaló. Hóman olyan súlyos beteg volt, hogy a kezelés sem javíthatott állapotán. Mindazok ellenére, ami őt a börtönben érte, elég sokáig húzta szegény. Csak 1951 őszén halt meg.”

A zsidó orvos igen emberségesen bánt Hómannal, sokat tett érte. Ugyanakkor nem rokonszenvezett Hóman nézeteivel. Már csak azért sem, mivel az évtizedeken át, több kormányban is kultuszminiszterként tevékenykedő Hóman még a nyilas kormányzás alatt sem vált meg a miniszteri tárcától. Így akaratától függetlenül cinkosává vált a vidéki zsidóság deportálásának is.

Dénes Béla iránta érzett ellenszenve a könyv következő bekezdésének egyes megjegyzéseiből tűnik ki:

“Hóman Bálinttal rengeteget vitáztam, szellemi frissessége mindenkit meglepett. A magyar néppel szemben mindvégig gyűlöletet tanúsított. Szerinte Magyarországon a svábok teremtettek kultúrát és rendezett államot, és a magyar nép mindvégig csak arra való volt, hogy a fejére üssenek. Most először találkoztam valakivel, aki a Horthy-rendszer politikai és kulturális életének évtizedeken át egyik vezető személyisége volt; kultuszminiszter, akadémikus, történelemtudós és író, és mégis, a lehető legtávolabb állt a magyar néptől; azt nemcsak hogy nem ismerte, de lebecsülte, megvetette és még a börtönben is becsmérelte.”

Megvetette és gyűlölte volna Hóman a magyar népet? Ez nyilván a zsidó börtönorvos elfogult, félrehalláson alapuló megjegyzése. Persze, az tagadhatatlan, hogy Hóman nagyra tartotta a németség szerepét hazánk újkori történetében, hiszen maga is német származású volt. Nagyszülei vörösvári sváb emberek voltak. Néhány évvel ezelőtt feltettem egy kérdést ezen újság hasábjain Hómannal kapcsolatban: “Szégyelljük vagy büszkék legyünk rá?” A kérdésre továbbra sincs egyértelmű válasz…



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/dr-homan-balint-1938-1

Marlok István (1993)

Marlok István (1993)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

r.k. plébános 

Sírja: 6a parcella, 4. sírhely

Pilisvörösvár Díszpolgára (1993)

Önéletrajz

1912. december 20-án Pilisszentivánon születtem: Szüleim egyszerű sváb emberek voltak, akik öt gyermeket neveltek fel. Tanulmányaimat Pilisszentivánon, Budapesten, illetve Székesfehérváron, a Papnevelő Intézetben végeztem.

1937. június 24-én szenteltek fel katolikus pappá.

1947. november 1-től, mint plébános működtem Pilisvörösváron. Az elmúlt nehéz évtizedek alatt is igyekeztem híveimmel méltó módon megőrizni a hitéletet és a régi, szép egyházi anyanyelvem, a német nyelv ápolása és annak folyamatos, mindennapi használata a templomban is.

A hosszú évek folyamán a jó Isten segítségével és a vörösvári hívek nagylelkű adományaival és munkájával sikerült mindig az egyházközségen felmerült munkákat és felújításokat elvégezni.

Néhány példa ezekre:

1957. A budai várkápolna márványoltárának helyrehozása és felállítása a vörösvári templomban.

1959. Templom külső renoválása.
1968. Templom fűtésének kialakítása.
1975. Templom belső festése.
1986. Új sekrestye és kápolna építése.

Lelkipásztori hivatásom mellett lehetőségem volt komoly, az egész vidéket érintő helytörténeti kutató munkára és a hazai németség eredetének kutatására, ősi német családfák felállítására. Így megszerzett ismereteimet igyekeztem mindig másokkal is megosztani.

A sors megadta nekem, hogy 1987. június 19-én aranymisémet is megünnepelhettem híveimmel, majd szeptember 15-ével nyugdíjba vonultam.

Megromlott egészségi állapotom évek óta ágyhoz köt. Sokat imádkozom a jó Istenhez azért, hogy az emberek szeretetben és békességben éljenek itt Vörösváron és az egész országban.

Úgy érzem, teljes életet éltem és köszönettel fogadom a megtisztelő díszpolgári címet.

Pilisvörösvár, 1993.október 14.

Marlok István

Marlok István nyugalmazott apátplébános rövid megszakítással 45 éven át volt Vörösvár káplánja, hitoktató adminisztrátora, majd plébánosa.

1912. XII. 20-án Pilisszentivánon született, ahonnan az elemi iskolát követően az Újpesti II. sz. Polgári Iskolának lett 4 évig diákja. A gimnázium ötödik és hatodik osztályát elvégezve a székesfehérvári Cisztercita Gimnáziumba került, s innen a Hittudományi Főiskolára.

1937-ben szentelték pappá. Első miséjét szülőfalujában celebrálta 1937. június 27-én. Első állomásai Ráckeve és Etyek. 1942-ben került Vörösvárra, majd kis megszakítás után Pomázra. Innen kezdve Vörösvárott tevékenykedett. 1945-ben hitoktató, 1947-től a község plébánosa. 1966-ban hitoktatási felügyelő, majd apátplébános. 1987-ben nyugdíjba vonult. Egész életében megszállottan kutatta Vörösvár történetét. Feldolgozta igen sok német eredetű család családfáját és származási helyét is. Sokat járt a vörösvári családok származási helyére is, és kutatta az elvándorlás idejét és körülményeit. Segített a környező községek településtörténetének felkutatásában. 1951-ben, talán elsőként a háború utáni Magyarországon, felélesztette a német nyelvű nagymisét Vörösvárott. Akkoriban azt mondta: “Shvoy Lajos püspök úr behunyta a szemét…” Hat év után ez volt az első német mise, és sírtak az emberek.

Marlok István apátplébános Vörösvárra hozza a budai királyi palota várkápolnáját, népiesen a “Zsigmond kápolnát”, illetve a “Szent Jobb Kápolnát”.

Erről így számol be Marlok István apátplébános:

“A budai királyi palota templomát, a várkápolnát, népiesen Zsigmond-kápolnát vagy Szent Jobb Kápolnát 1769-ben szentelték. Mária Terézia építtette.

A második világháború pusztításai a budai királyi várat és a várkápolnát rommá tették. 1957. febr. 20-án az esztergomi Egyházmegyei Főhatósághoz a pilisvörösvári rk. egyházközség nevében kérelmet nyújtottam be, melyben engedélyt kértem a Várkápolna főoltárának helyrehozására, és helyrehozás után a pilisvörösvári rk. plébániatemplom részére való átadására.

1957. március 12-én dr. Kátay Béla c. apát, ker. esperes budavári plébános engedélyt kapott az egyházi hatóságtól, ill. engedély adott az oltár feltétel nélküli elszállítására azzal, hogy azt a pilisvörösvári plébániatemplomban fogjuk elhelyezni. Március 12-én és 13-án Guth István két részletben Pilisvörösvárra szállította. Feldhoffer György helybeli kőfaragónál tároltuk, aki az alapcsiszolásokat végeztette. A sérült részeket Miereisz György helybeli szobrász teljesen ingyen kijavította. 1,5 m3 tardosi (süttői) márványkövet szállíttattunk Holdampf Sándor süttői kőfaragóhoz, aki többek között új harmadik lépcsőt és a kettétört menzalap helyett új menzalapot készített.

Az oltár felépítését Bicskei Karle István irányítása mellett Vangor György, Koteczki József és Fetter István végezte gondos, hozzáértő alapossággal és óvatossággal. A súlyos darabok elhelyezésénél Wohl Péter ácsmester, Kimmel János ács és társaik segítettek. A végső csiszolást Lada Éva végezte. A hiányzó tabernaculum-ajtó pótlására Mészáros Lajos budapesti ötvösművész 9000 Ft-ért bronzajtót készített – fényképek alapján – az eredetit alapul véve. Az ajtóba chrisophras és mosachat köveket helyezett. A tabernaculum feletti, öntvényből készült, de törött puttó angyalfej helyett Bicskei Karle István az eredetit pontosan lemásolva, fából újat faragott.

Közben a várkápolna két kupolája beszakadt. A padolat mettlachilapjai is elpusztultak. Dr. Kátay Béla engedélyt adott a megmaradt lapok felszedésére. A Várgondnokság azonban a lapokat nem tekintette egyházi tárgyaknak, s így 8000 Ft-ért engedélyt kaptunk 54 m2 mettlachilap elszállítására. 1800 Ft-ért felszedettük, és Guth István Pilisvörösvárra szállította. A lapokkal a szentélyt burkoltattuk. A szentély oldalfalát alul köröskörül vörös márvány szegőlappal láttuk el. Az oltár helyrehozása és felállítása – nem számítva a társadalmi munkákat – 67 891 Ft-ba került.

A munkálatok folyamán fáradtságot nem ismerő odaadással a segítségemre volt Angyalos Mátyás egyházközségi gondnok. A szentelési napot sajnos nem érhette meg, tíz nappal előtte váratlanul rosszul lett, szentgyónás, szentáldozás és utolsó kenet után egy órával halálos ágyán felült, s utolsó szavai: “Isten előtti kötelességemet megtettem” után hátradűlt és meghalt.

Az oltárszentelést 1957. november 24-én Shvoy Lajos megyéspüspök felhatalmazása alapján dr. Kátay Béla c. apát, budavári plébános végezte, miközben elhelyezte benne Szent Dilectus vértanú és Szent Peregrinus hitvalló ereklyéit.”

Marlok István apátplébános méltatása

Dr. Jablonkay Istvántól (a Helytörténeti Társaság és a Solymári Múzeum igazgatójától)

Pilisvörösvár újkori történetének kiemelkedő jelentőségű személyisége: Marlok István. Mint kívülálló, nem lehetek illetékes Marlok István apátplébános egyházközsége életében betöltött áldásos szerepének megítélésére, mert az igen széles körben köztudott, másrészt nem vagyok vörösvári, de azt sokszor hallottam híveitől, milyen jó lelkiatyja egyházközségének, és hogy milyen sokat tett Vörösvár egyházi népi hagyományainak megőrzéséért, régi egyházi énekek, zenék, szokások és hagyományok felújításával.

Marlok István apátplébánost diákkora óta ismerem, akivel naponta együtt utaztunk budapesti iskoláinkba. Már akkor kirajzolódott elmélyülten tanuló, komoly magatartása. Ám ekkor még nem tudhattuk, hogy általános felkészültsége mellett milyen különös jelentőségű lesz a latinban elért kiváló teljesítménye. Évekkel később kamatozott szorgalma, amikor oklevélfordítói szakértőként kapcsolódott be a nagy levéltárak oklevél-értelmező munkájába.

Egyedülálló jelentőségű munkássága, több évtizedes családtörténeti kutatása, mely a vörösvári lakosok németországi lakóhelyei és leszármazási családfájuk felkutatására irányult. A vörösváriak áttelepülése történetének feltárásán kívül számos Budai járási település újkori történetéről is rendkívüli, eddig nem ismert adatokat tárt fel, hozzájárulva községek történetének teljesebbé tételéhez. Nagy értékű volt közreműködése a kétszáz éves jubileumára készülő fehérvári egyházmegye történetének kutatásában, a sematizmus összeállításában.

Munkájában fáradhatatlan, igényes és pontos. Az 1970-ben megalakított solymári Helytörténeti Társaság kutatómunkájába már a 70-es években bekapcsolódott nagy segítőkészséggel. A felmerülő problémák megoldásához mindig volt irányító tanácsa, a kutatásai során felbukkanó, Solymárra vonatkozó adatokat minden esetben átadta, és a Társaság tanácskozásain mind a középkori, a hódoltságkori és újkori Solymár jobb megismeréséhez adott értékes segítséget. A Társaság a Vörösvár történetét kutató és író Fogarasy Mihály tanárral, kutatóval együtt választotta tiszteletbeli tagjává. (1991. VIII. 2.)

Adalékok Pilis megye török utáni település-történetéhez című munkájából az alábbiakban idézek néhány igen fontos sort:

Pilisvörösvár. Nevét a törököktől kapta. “Pagum Vörös-Vár per Turcam ita appellátum.” (PmL.CC VII. 1.) A törökök a mai község területén palánk erődítményt építettek. “Pro securitate commeatus inter Budam et Strigonium, Palanka forma stativa a Törökök ottan építvén, minthogy falai vörösek voltanak, onnand Vörös várnak neveztetett légyen.” (Eszt.cs.Fasc.62.Nr.76) Építkezésre igénybe vették a környék templomainak köveit. “.Pro turcico Posterungh. e vicinorum Locorum, seu tunc Praediorum Templorum et Turrium lapidibus devectis aedificati et Palizatis circumdati.” (OL NRA Fasc.859Nr.123). A török világban itt lakott Brko Sztuko, ki 1710-ben már kalászi lakos. (UC 10/36). Őt ajánlják kihallgatandó tanúnak 1714-ben: “… in Pago Kálóz Brko Sztuko… denominát Incolam Kalasziensem, quia tempore Turcarum inhabitavit Vörösvár et fuit venator.” (Aug. Bud.3/44). Ugyancsak Kalászon írják össze “Thomas Vörösvarecz” (UC 10/36) nevűt, kit 1711-ben “Vörösváry Thoma”-nak írnak. (UC 11/20) “Ex Veteri Werishcwar” megjegyzéssel anyakönyveztek hat keresztelést 1700. február 4. és május 25. között. A szülők neve szláv hangzású. Nevükkel Vörösváron sem előtte, sem utána nem találkozunk.

1683. “… nem lett volna mit conscribálnom, mivel az elmúlt rettenetes emlékezetű hat száz nyolcvan harom, idest 1683 Török, Tatár, Kurucz haború jarastul fogvast el pusztulvan mindenkor parlagon allvan”. (Eszt.cs.24/380) – “peimo Vörös Vár Postarum Magister primus, pie defunctus Stephanus Huszár István factus fuit et nemo tempore eodem adhuc inhabitavit, quam ipse cum sua familia.” (Mon.Bud.3/44) Honnan jöttek az új német telepesek? Mint jobbágyok, csak a német földesurak engedélyével vándorolhattak ki. Az adott engedélyekről az egyes német uradalmak külön jegyzőkönyveket vezettek. A fennmaradt kinti protokollumok adatait Werner Hacker kiadott munkáiban publikálta. Betűrendbe szedve sorszámozta a kitelepülőket. Feltünteti az elvándorló nevét, felsége és esetleg gyermekei nevét, az eltelepülés helyét, vagyona után és “Manumissio” fejében kifizetett összeget. Végül közli a levéltári jelzetet és dátumot. Werner Hacker által közölt német kivándorlók közül sokakat tudtunk azonosítani a pilisvörösvári anyakönyvi bejegyzések alapján. Így a helység török utáni település-történetére vonatkozó levéltári adatok közé időrendben ezeket az azonosított anyakönyvi adatokat is besoroljuk.

1688. február 12-én készített “Conscriptio/Beschreibung” szerint: “Wereschwar ist ein von langen Jahren her ganz ruinirt vndt öedes Dorff.alwo die Türkhen eine Balanken gehabt.” (HKA ROTE Nr.319).

1689. február 21-én Hierlmann Mátyás érdekében írt levélre a budai kir. Magisztrátus 1689. március 18-án azt közöltette Mahlspüren helységbe, hogy betelepülése esetén nem csak földet és rétet kap, hanem támogatni is fogják és kérik tőle “seine Mitnachbarn zur Auswanderung bewegen.” 1696-ban vörösvári lakosként írják össze. (UC 63/15) Hörlemann Mátyás Vörösvárott halt meg 1704. máj. 4-én, felesége röviddel előbb, 1704. ár. 26-án.

1689. július 4-i keltezésű patenssel négy család érkezik. A patens szabad átutazást és vörösvári letelepedést biztosít. Eredeti német szövege: “Patent. Ofen den July 1689. an die Gemainde zu Werisch War wegen Vnderkhommung einiger Baurn aus Schwaben. Expeditae sub.Lit.P.” Eddig a hátirat. A levél: “Patent Ofen den 4. July 1689. Demnach sich gegenwertige Baurn aus Schwaben, so in vier familien bestehen nacher Werisch War zu begeben, vnd aldor nieder-zu lassen gesunnen. Als ergeheet von Obhabenden ambts wegen an all vnd ieden wass stand, würden, vnd Condition selbe seind, das respective dienstfreundliche erzuchen, an die aber inwohner die gemessene Erinderung, gedachte baurn aldort ohne einige Verhinderung vnter zu kommen, ihren handel vnd wandel mit ackherbau vnd andern ohne jemandes irrn treiben vnd sonsten ihr auf Komen zu nuzen vnd behueff des landt suechen zu lassen, woran beschicht Ihre Königlichen Majestät allergnedigster Willen vnd mainung. Datum.” (OL kam.lt.Budai Kam. Adm.Expeditionen. 1689. jul. 4.)

1689-ben Schrambergből jött Vette Christian. (Hasösch 2690) Vörösvárott halt meg 1719. ápr. 24-én 73 éves korában. (Utóbbi bejegyzés bizonyára téves, miután 1667-ben született. – szerző)

1690. aug. 21-én Waldsteigből eltelepül Schmidt Márton (HaHz 1763). Vörösváron halt meg 1713. jan. 6-án.

1691. március 17-én Constantz Constantin Stein helységből feleségével és gyermekével kap elköltözési engedélyt (HaHz 1122). 1694. szept. 21-én feleségével, Pirniger Katalinnal keresztszülő. 1707. júl. 30-án 63 éves korában halt meg Vörösváron.

1691. ápr. 4-én kapott uradalmi elköltözési engedélyt Rangendingenből: Peiter János, Peiter András és testvére Peiter Konrád. (HaHz 1435) Az első vörösvári anyakönyvi bejegyzés: 1693. febr. 22-én keresztelték Mátyást, Peither János és Anna szülő gyermekét. Peither János Vörösváron halt meg 1704. máj. 3-án, 50 éves korában.

1691. márc. 24-én kapott eltávozási engedélyt feleségével és gyermekeivel Weilheimből Wiest György. Egyidejűleg több elbocsájtás Magyarországra. (HaHz 2158) Wiest György 1721. márc. 7-én halt meg Vörösváron 60 éves korában.

1691. márc. 24-én kapott engedéllyel indul el Weilheimből Landolt Konrád. 1704. márc. 12-én Vörösváron “occisus a rebbelibus.”

1692. szept. 25-én Wickher Krisztián napszámos, feleségévelés gyermekeivel Tafersweiler helységben vályogházát adóssága fejében hagyja ott, és Magyarországra jön. (HaHz2147) 1709. márc. 8-án halt meg 70 éves korában.

1692. szept. 25-én Eschhendorf helységről indul Magyarországra Fenckher Jakab és felesége Wickher Orsolya. (HaHz 2148) 1696-ban mint vörösvárit írják össze fiával és két lányával. (UC 16/15).

1692. szept. 25-én Manhertz Szilveszter napszámos Eschendorf/Tafertsweilerben adóssága fejében otthagyja vályogházát és jön, mint népes család feje. Vele jön második felesége Fischerné Katalin, feleségének első házasságából született két gyermeke, Fischer János és Fischer Simon, továbbá Manhertz Szilveszternek első házasságából született Manhertz Márton és Katalin nevű gyermeke, valamint a fennálló házasságukból született Manhertz János. Otthon maradt Manhertz Miklós, Manhertz József és Manhertz Anna (HaHz 1269). A családfőt 1696-ban már mint vörösvárit írják össze (UC 16/15). Az otthon maradt Manhertz Miklós később utánuk jött, és 1703. júl. 7-én Vörösváron házasságot kötött Ring Borbálával.

1693-ban Hasenfratz Félix a stühlingeni uradalomnak fizet 12 forintot Manumissio fejében és elindul feleségével Weissenberger Ágotával és Simon, Márton János nevű fiaival. (HasöSch 1301). A család 1696-ban a vörösvári összeírtak között. (UC 16/15) Márton 1710. jan. 21-én Simon pedig 1714. febr. 20-án köt Vörösváron házasságot. Feltehető, hogy a Hasenfratz család stühlingeni uradalomhoz tartozó Endermettingen helységről jött. (Vesd össze HasöSch 1303.)

1695. máj. 27-én Zengerle Meinrád és felesége Zsuzsanna Vörösváron keresztszülő. Zengerle Meinrád pék és testvére Szabina írnak anyjuknak, és Vörösvárra hívják. Hívásukra anyjuk özv. Zengerle Jánosné sz. Mehlknecht Julianna 1699. ápr. 4-én Sigmaringendorfból elköltözik gyermekeihez, magával hozza Zengerle Meinrád születési levelét s vele jön Eszter nevű lánya is. (HaHz 1340 és HaHz 2187) Az anyját hívó Zengerle Meinrád Vörösváron hal meg 1712. nov. 18-án 45 éves korában.

1698. 72 colonus (PmL CP II.22.)
1700. 90 colonus (PmL CP II.29.)

1701-ben már csak 67 colonus. Az ok: “Inde 30 Incolae sequenti aestate abire tendunt.” (PmL CP II.31.) Sie gründeten Großkovács M.F.

1704. febr. 5-én öt, márciusban pedig hat, összesen tizenegy haláleset “occisus a rebellibus” megjegyzéssel. Feltehetőleg több áldozat volt, mert “in denen gewesten Krigs Zeiten von den Rebellen vmb Vnser weniges Haab-Undt Guth khomben, der mehrer thail von denen Untterthanen auch Vmb ihr Leben, di ybrigen … nicht als das Leben daruon gebracht.” (PmL Instantiae pol.1714.).

1710-ben 10 halotti bejegyzés “pestilentia”, illetőleg “in peste mortui” megjegyzéssel. (Bonomi: Die Pest).
1726-ban 78 hospes és 14 házas zsellér. (PmL CP II.93).

1729-ben Eszterházy József Szár és Vörösvár földesura. “Ao 1729, addictis e sua Possessione Vörösvár Colonis, natione Germanis condidit.” (Eszt.cs.Raktsz. 176. Nr.25.) “Mit einem auf immer wehrende Zeit dauernten Contract haben sie diese Puszta Szár Ao 1729 zu impopuliren angefangen.” (OL Htt lt Urbéri tabellák C 2932. Szár község) Vörösváriak alapították újjá Szár községet.

1730-ban 113 hospes, zsellér nincs. (PmL CP II.136)
1745-ben 924 katolikus. (Conscr. 1745.)
1775-ben 1475 katolikus és 24 Judeai. (PmL CC III.1.)
A fenti munkában Marlok István apátplébános ír még a lelkipásztorokról, a templomról, valamint Budakeszi, Perbál, Pilisszántó, Piliszentiván valamint Zsámbék községek betelepítésének legrégibb időszakáról.

Forráshelyek:
OL = Országos Levéltár
Aug.Bud. = OL E 151 Kamrai lt Acta Augustianorum Budensium
Eszt.cs. = OLP 198 Eszterházy cs. Tatai levéltára
HKA = Hofkammerarchiv. Wien
Mond.Bud. = OL E 151 Kamarai lt Acta Clarissarum Vetero Budensium
PmL = Pest megyei Levéltár
Szfv PL = Székesfehérvári Püspöki Levéltár



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/marlok-istvan-1993-1

Jáki Lajos (1993)

Jáki Lajos (1993)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

posztumusz

tanár

Sírja:1. parcella, 1. sor, 24. sírhely

Pilisvörösvár díszpolgára 
(posztumusz, 1993)

Született Újaradon, 1898. augusztus 1-jén.

Tanulmányait Újaradon, illetve Aradon végezte el a tanítóképzőt 1917. május 29-én.

Az első világháborúban az iskolapadjaiból kellett bevonulnia katonának. A második világháborúban ugyancsak katonai szolgálatot teljesített 1943 áprilisától. 1945. január 15-én hadifogságba került, s 1946. szeptember 9-ig az uszmányi 95-ös sz. tiszti fogolytáborban volt.

Tanítói működését 1917. szeptember 1-től Mácsa, majd Seregélyes Hippolit-pusztán folytatta. 1922. szeptember l-től megszakítás nélkül, nyugdíjazásáig Pilisvörösváron tanított, mint elemi iskolai tanító. 1953. február 1-től 1955. augusztus 1-ig igazgató-helyettesi beosztásban dolgozott, mikor is templomba járására hivatkozva felmentették a munkaköréből.

1957. január 1-i hatállyal újból megbízzák az általános fiúiskola igazgatóhelyettesi teendőinek ellátásával, amit 1966. augusztus 1-ig, nyugdíjazásáig végzi. Ezután, mint nyugdíjas, 1975-ig tanít a Vásár téri általános iskolában.

1925-től 1947-ig a hb. iparostanuló-iskola óraadó tanítója volt. 1947. március 1-jén megválasztották az iparitanuló-iskola igazgatójának, és ebben a minőségében ujjá kellett szerveznie a háború alatt tel­jesen szétzüllesztett, megsemmisített iskolát. Az iskola államosításakor újból megbízták az iskola vezetésével, s azt el is látta az iskola megszűnéséig, 1950. augusztus 1-ig. Levente főoktatóként 1924. szeptember 1-től, 1940. szeptember 30-ig oktatta és nevelte az ifjúságot.

1931-től kezdődően elnöke volt a Pilisvörösvári Sport Egyesületnek. Hadifogságából visszatérve ismét megválasztották, immár a Pilisvörösvári Munkás Sport Egyesület elnökévé. 1948 tavaszán beolvadtak a Vasas szakszervezet helyi csoportjába, itt is megválasztották a labdarugó szakosztály elnökévé.1950-ben fuzionált az egyesület a Pilisszentiváni Bányász Sportkörrel, majd 1951-ben újból megalakult a Pilisvörösvári Községi Sportkör, Jáki Lajos vezetésével. Jáki Lajos kb. az 1950-es évek közepéig volt az egyesület elnöke.

Az 1956-os forradalom idején több helyi vezető és a lakossági felkérésre vállalta el a helyi Nemzeti Bizottság elnöki tisztét. Ezen időszak alatt az ő tekintélyének és emberségének köszönhetően a községben semminemű atrocitás nem történt. Ennek ellenére 1957. február 28-án letartóztatták, és április 10-ig előzetes letartóztatásban volt. Április17-től november 2-ig pedig rendőri felügyelet alatt állt. Ezen időszak alatt vasárnaponként a helybeli rendőrőrsön volt köteles jelentkezni. Gyűléseken, összejöveteleken nem vehetett részt, piacokat, vásárokat, nagy forgalmú üzleteket, italmérő helyiségeket nem látogathatott.

 

1982-ben, 84 éves korában hunyt el.



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/jaki-lajos-1993-1

Hidas György (1993)

Hidas György (1993)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

posztumusz

tanár

Sírja: 21. parcella, 3. sor, 22. sírhely

Pilisvörösvár díszpolgára
(posztumusz, 1993)

Pilisvörösváron született 1914. április 16-án.

Édesapja Herbszt János középparaszt, anyja Braun Terézia. A család legfiatalabb fiúgyermekeként az elemi iskola befejezése után kiváló tanulmányi eredménye és gyengébb fizikuma miatt továbbtanult. A Medve utcai polgári iskola befejezése után Esztergomban az Érseki Tanítóképzőben szerzett kántor-tanítói oklevelet. A végzés után nem kapott rögtön állást, először Pilisszentkereszten, majd Pilisszentivánon helyettesített. 1937-ben megházasodott, ekkor kezdett Pilisvörösváron tanítani.

Felesége Steckl Erzsébet tősgyökeres pilisvörösvári család gyermeke. A háború idején már négygyermekes családdal a lakóházat ért bombatalálat miatt ismét Pilisszentkeresztre kényszerült költözni, mivel itt kapott lakást, mely a családnak fedelet biztosított.

A kezdődő konszolidáció idején – 1947-48-ban – visszatért szülőfalujába, és nyugdíjba menéséig itt, a pilisvörösvári általános iskolában tanított ének-zene és német tantárgyakat.

A család – hat gyermek mellett – soha nem volt jómódú, de a szükség idején is elégedetten és főleg békességben élt.

Az ötvenes évek elején elvégezte a főiskolát – munka mellett – és az ének-zene szakosító tagozat befejezése után szaktanári képesítést szerzett. Nem sokkal később a helybeli iskola énekkarát megszervezve megyei és országos rendezvényeken értek el szép sikereket. Ugyanebben az időben a Vass Márton kántor vezetésével működő bányászénekkar munkájába is bekapcsolódott, s alkalmanként dirigálta a nagyhírű énekkart. Mellékállásban a bányatelepi templom kántori munkáját végezte, amíg lehetett, mert a tanári pályán ez egy idő után nem volt lehetséges.

Gyermekei mind jól tanultak, mindannyian diplomát szereztek, orvos, gyógyszerész, tanár, külkereskedő, gyógyszerész-asszisztens, és pénzügyi szakember került ki a család hat gyermekéből.

Hidas György mindig büszke volt származására és magyarként is ápolta azokat a hagyományokat, amelyeket őseink magukkal hoztak Ausztriából, Németországból, s azt hiszem – szívós munkája nélkül -, nagyon nagy részben feledésbe mentek volna. Ennek a munkának eredményeképpen volt érthető, hogy a magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége tagjai között szerepelt már alakulásától kezdve, s nagyon hamar az országos vezetőség tagja is lett. A Neue Zeitungban igen sok értékes cikke jelent meg. 

Megalapította a községben a Nemzetiségi Tánccsoportot, és annak 25 éven át vezetője volt, s a munka dandárját ő végezte, ami a zenei rész, a kíséret szervezését és kivitelezését illeti. 

Nagy szerepe volt a tánccsoport hazai és nemzetközi elismertetésében s ezzel is hozzájárult a ma meglévő nemzetközi, főleg német nyelvterületi kapcsolataink kialakulásához és fenntartásához.

Nyugdíjba kerülését felesége hirtelen halála keserítette meg, ami egy ideig munkájában is hátráltatta, de második házassága – Dr. Drozdy László özvegyét vette feleségül – után aktivitása a régi volt.

Fáradhatatlanul gyűjtötte a régi dalokat, mondókákat, történeteket, s ezek hosszú sora jelent meg a Neue Zeitungban, majd a helyi lapban, mindenki örömére. Dalos gyűjteményének nyomtatott kiadása nem sokkal betegsége kezdete előtt valósult csak meg, ez újra nagy energiákat mozgatott meg benne, s ennek eredménye volt, hogy a még ma is működő felnőtt énekkart is megszervezte.

Fáradhatatlan polihisztor volt. Öt hangszeren játszott – zongora és orgona, mint főhangszerei mellett kitűnően tangóharmonikázott, hegedült, furulyázott, s idős korában, miután hozzájutott egy Steyer citerához, azon is megtanult játszani. Megszámlálhatatlan sok szerzeménye, hangszerelése még ma is szerepel ének- és tánccsoportok műsorán. Verseit –
melyeket többségében csak a család ismert – ma is nagy élvezettel hallgathatjuk. Súlyos betegen, ágyban fekve is cikket írt a helyi újságba – ez örök aktivitását is jellemzi – s utolsó cikke már halála után jelent meg nyomtatásban.

Értékes életet élt, és 1992 januárjában szerettei körében hunyt el gyógyíthatatlan betegség következtében, sok türelemmel viselt szenvedés után. 

Elismerést életében keveset kapott, igaz nem is törekedett rá, de biztosan jól esett volna neki. 

Pilisvörösvár, 1993.október



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/hidas-gyorgy-1993-1

Berencsváry Gyuláné (1993)

Berencsváry Gyuláné (1993)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

posztumusz

tanítónő

sz. Kullmann Jolán (korábbi nevén Kralovich Gyuláné)

Kullmann Jolán 1885-ben született. Érettségi vizsgát Budapesten, az Andrássy úti leány-gimnáziumban tett. Tanárnői diplomáját a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte 1915-ben.

Férje Kralovich Gyula rajztanító (korábban katonatiszt). Kralovich Gyula és Szekeres László századosokat 1919. június 24-én Weltner Sándor a “Belügyi Népbiztosság” nyomozóosztályánál feljelentette, mint “veszedelmes ellenforradalmár”-okat, akik “a vasasok soraiba fehérgárdistákat csempésznek be”.

Kullmann Jolán tanárnői működését Budapesten kezdte, majd Pilisvörösvárra került, ahol 1924-ben magánpolgári iskolát nyitott a saját házában, a Táncsics u. 3. sz. alatt. Az első tanévet 11 fiú- és 10 leánytanulóval kezdte meg.

1924/25-ben, vagyis a polgári iskola megindulásának évében Pilisvörösvárról az iskola sta-tisztikai lapja szerint 156 tanuló jár Budapest valamelyik polgári iskolájába. Az, hogy a vörösvári magánpolgáriba csak 21 tanuló iratkozott be, annak az az oka, hogy az iskola hiva-talos engedélyezése erősen megkésett. – Az indulás évében az alábbiak tanítottak a magán-polgári iskolában: (1924/25) Kralovichné Kullmann Jolán igazgató, Feigl Margit rendes tanár, Kralovich Gyula rajztanító, Török István rk. hitoktató, Dr. Réthy Zoltán iskolaorvos.

A polgári iskola három évig volt magániskola, majd 1927. IX. 1-jétől az I. és II. osztályt államosították. 1929-től a teljes iskolát államosították, igazgatója az államosítás után is Kralovichné Kullmann Jolán maradt.

1934-ben az iskola új igazgatója, Koczkás Sándor így emlékezik a polgári iskola elmúlt 10 évére: “Iskolánkat községünk egyik lelkes hölgye, iskolánknak jelenleg is rendes tanára, Kralovichné Kullmann Jolán alapította, 1924-ben. Tanári személyzet 1926-ban: Kralovichné Kullmann Jolán igazgató, Kárpáti Ernő tanár, Feigl Margit tanár, Jakobné Balczer Mária óraadó, Kralovich Gyula óraadó, Rosner Antal (kántor-tanító) óraadó, Nagy Ipoly rk. hitoktató.”

A polgári iskola tantestülete 1933/34-en az alábbiakból állt: Igazgató: Koczkás Sándor. Tanárok: Bartók Anna, Czinkovszky Emília (egész éven át a Kir. Főigazgatóságnál teljesített szolgálatot), Kováts Izabella, Kralovichné Kullmann Jolán, Mihók Béla, Szele Terézia, özv. Szenthéné Begidsán Vilma, Vavrekné Berzenkovits Paula, Zolnay Aladár, Zimányi Ernő, Zsigrády Gizella, Makk Ferenc római katolikus hitoktató, Boldizsár Bertalan református hitoktató, Bilitzer Jenő izraelita hitoktató és Winkler Sámuel evangélikus hitoktató. Hivatalsegéd (1930 óta): Müller János.

1934. május 6-án ünnepelte a polgári iskola 10 éves fennállását. Az évfordulót a község határain is túlmenő ünnepségsorozattal ünnepelte a falu apraja-nagyja. Állami és egyházi főméltóságok tüntették ki jelenlétükkel az ünnepséget, pl. dr. Serédi Jusztinian bíboros hercegprímás, dr. Hóman Bálint kultuszminiszter – és más jeles főrangú személyiségek. Ekkor az iskola igazgatója Koczkás Sándor volt. Igazgatása alatt az iskolában jól működő irodalmi, sport- és egyéb egyesületek működtek. Az iskola ekkor már kb. 10 éve a Puskin u. 8. sz. alatt működött.

1936/37-ben 172 fiú és 100 lány volt az iskola tanulója. Ettől az évtől az iskola igazgatója: Mihók Béla. Az épület szűk, alig felel meg az oktatási kereteknek. 
Közben a Vásár téren épült, alakult az új polgári iskola impozáns, modern épülete. Az iskolához az akkori körülményekhez képest korszerű, tágas tornatermet is építettek. A kivitelezők helyi iparosok voltak. Az iskola tervezője és kivitelezője: Schön Mátyás. Az ácsmunkákat Wohl Péter ácsmester végezte. A mesterien esztétikus és tökéletesen kivitelezett asztalosmunkák (nyílászárók) Kohlhoffer Mihály munkáját dicsérik.

A polgári iskola Vásár téri új épülete az iskola megalapítása után 13 évvel készült el.

Az “Állami Polgári Iskola” épületének avatása és átadása 1938. december 5-én volt.

Az új polgári iskola avatási ünnepsége 1938. december 5-én. 
Középütt Lejtényi Győző, az iskola 1938. szeptember 1-jén kinevezett új igazgatója.

Az épületet dr. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter adta át a községnek, és az iskola 1938. szeptember 1-jén kinevezett igazgatójának, Lejtényi Győzőnek. Az átadási ünnepségen Krammer Annus néni vette át és köszönte meg a gyönyörű, új épületet. Ebből aztán bonyodalom is támadt, mivel nem a tantestület kérte fel erre, hanem az iskola építői bízták meg, élükön Schön Mátyással.

Az új igazgatót, Lejtényi Győzőt diákjai “szigorú úriemberként” emlegették. Az iskola akkori házirendje is ezt látszik igazolni.

Álljon itt néhány adalék az akkori házirendből:

  • A fiúk haja egészen rövidre nyírt volt.
  • A Bocskai-ruha és sapka- viselése kötelező volt.
  • Szigorúan vették a köpeny viselését. (A szegényektől a fekete “klott” anyagból készült kötényt is elfogadták).
  • Ékszert fülbevalón kívül nem hordhattak a lányok.
  • Tornaruhájuk bő, rövid, fekete nadrág volt (lányoké), melyet az alján összefogtak, valamint fehér tornablúz.
  • Moziba csak igazgatói engedéllyel, és csak kísérettel mehettek a tanulók. Írásbeli kérvényt kellett benyújtani: mit, kivel és mikor néznek meg?

A vasárnapi szentmisén a tanulók tanári kísérettel és felügyelettel jelentek meg. Minden vasárnap más-más tanár látta el az ügyeletet. Néha maga Lejtényi Győző is vállalta ezt a feladatot. Ő maga – a visszaemlékezők szerint – mindig, minden helyzetben öltönyt viselt.

A tanulók a következő módon köszöntötték a tanáraikat: 
Diák: Szebb jövőt! 
Tanár: Adjon Isten!
A tanári karnak már ekkor tagja volt Csonka József.

Igen tartalmas cserkészélet folyt az iskolában, melyhez 1938-ban a Puskin u. 8. épület két tantermét kapták meg a cserkészotthonnak.

Az 1940-es évek elején még tartalmas munka folyt az iskolában, de 1944-től fokozatosan csökkent a tanulók létszáma. Az iskola 1948-ig állt fenn. Utolsó igazgatója Csonka József volt.

1948 után új fejezet kezdődött az iskola életében. A polgári iskola épületében egy új, 8 osztályos “Állami Általános Fiúiskola “kezdte meg működését. Az iskola igazgatója Csonka József lett. Hatalmas lendülettel látott hozzá a felépítésében, kereteiben, az oktatás formájában és tartalmában is új, megváltozott iskola megszervezéséhez. Munkáját kitűnő tanári kar segítette. Jelentős részük a volt polgári iskola tanáraiból került ki – köztük volt Berencsváry Gyuláné is.

Berencsváry Gyuláné 1981 körül halt meg Pilisvörösváron, 96 éves korában.

(Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza c. könyvében elszórtan fellelhető részekből összeállította: Gromon István polgármester)



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/berencsvary-gyulane-1993-1

Fogarasy-Fetter Mihály  (1993)

Fogarasy-Fetter Mihály (1993)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

nyugalmazott tanár, könyvtáros

Sírja: 3. parcella, 18. sor, 5. sírhely

Pilisvörösvár díszpolgára (1993)

1917. május 21-én született Pilisvörösváron, s alig 5 hónapos volt, mikor édesapja az I. világháborúban aknarobbanás következtében hősi halált halt. Így apa és testvér nélkül, félárván nőtt fel. Az elemi iskola és a polgári iskola elvégzése után felvételt nyert a Jászberényi Tanítóképzőbe. Az ottani cserkészélmények egy életre kitörölhetetlen nyomot hagytak a lelkében. 19 évesen – frissen végzett, de még állástalan tanítóként – a Bányatelepen megszervezte az első kiscserkészcsapatot.

3 évi álláskeresés után, 1939-ben az osztrák határ melletti Magyarbükkösön lelkesen kezdett a tanítói munkához, de néhány hónap múlva behívták katonának. Kétéves szolgálatának letelte után nemsokára újból behívták, s bő egy éven át ­lovas tüzérként harcolt a fronton. 1942. december 28-án Voronyezs alatt, a “doni csizmában” megsebesült. Mire felépült, a front összeomlott, s Miska bácsit a nagyváradi hadapródiskolába vezényelték nevelőtanárnak. A tüzérosztállyal került Németországba, ahol amerikai fogságba esett. A fogság majdnem 1 teljes évig tartott.

1946 tavaszi hazatérte után 2 évig Pilisszentivánon tanított, majd 1948-tól itthon, a Vásár téri általános iskolában folytatta tanári pályáját. Kezdetben alsó tagozatos osztályokat, majd 20 éven át a felső tagozaton németet tanított. 1949-ben megalapította az iskola cserkészcsapatát. Amikor a cserkészmozgalmat betiltották, úttörőcsapattá alakulva folytatta az ifjúság nevelését: úttörőtáborokat és modellező szakkört vezetett.

A tanítás mellett 1952-ben, Dobó Károly iskolaigazgató kérésére átvette az akkor két éve működő községi könyvtár vezetését. Szívesen vállalta, mert – amint emlékirataiban említi – fantáziát látott benne, és a pénz is kellett a családnak. 1955-ben itt indította el a József Attila olvasómozgalmat, amelyből a 60-as években kifejlődött a “Könyvbarátok Köre”. Ez a kör néhány év után 100 fős tagsággal büszkélkedhetett, s a fiatal korosztály számára színvonalas programokat, művelődési és kikapcsolódási lehetőséget biztosított.

1965-66-ban Miska bácsi lelkesen szervezte a Fő út 82. sz. alatti 200 m2-es új könyvtár felépítését. Az építkezésben a Könyvbarátok Köréhez tartozó fiatalok sokat segítettek. Az új, korszerű könyvtárban rohamosan nőtt az olvasók száma, s Miska bácsi jóvoltából mintegy második kultúrházzá nőtte ki magát. Ünnepi könyvhét, Költészet napja, zeneiskolai hangversenyek, honismereti verseny, bábelőadás, író-olvasótalálkozók, egyesületi összejövetelek váltogatták egymást.

1973-ben orvosi tanácsra Miska bácsi abbahagyta a tanítást, és főállású könyvtáros lett. 1978-ban, a könyvtárból ment nyugdíjba. Öt évvel később – 66 évesen – könyvesboltot nyitott a könyvtár Fő utcai oldalán. Öt év múlva a könyvesboltot is leadta, s 71 éves korától minden idejét Vörösvár története ill. saját családfája kutatásának szentelte. Honismereti Kört alakított, majd nemzetiségi családtalálkozókat szervezett.

Kutatómunkája eredményeképp 1994-ben (77 éves korában) jelent meg Pilisvörösvár története és néprajza c. helytörténeti monográfiája német és magyar kiadásban. 1995-ben készült el kéziratban 400 oldalas Önéletrajza . 1999-ben megjelent második kinyomtatott könyve: Akik itt hagyták lábuk nyomát . További könyvei – A pilisvörösvári könyvtár története (2000) és az Ami a monográfiából kimaradt – egyelőre kéziratban vannak.

Önéletrajzát 2000. október 14-én zárta le, a következő szavakkal: “Ezzel befejezem életrajzomat. Ami ezen túl következik, az már előkészület a “hosszú útra”. – Az előkészület hat és fél évig tartott: türelemmel hordozta a betegség és az öregedés testi-lelkiterheit, rendezgette iratait és emlékeit, készült a halálra. Az “előkészület” néhány hónappal 90. születésnapja előtt ért véget.

Miska bácsi nemcsak tanár, könyvtáros és helytörténész volt, hanem példamutató ember is. Olyan ember, aki minden munkáját lelkiismeretesen, szorgalmasan és alázattal végezte. Fáradhatatlanul tanította az iskolában a németet, gyarapította, gondozta a könyvtárat.

Halk beszédével, egyenes tartásával, komoly tekintetével önkéntelenül is tiszteletet keltett az emberekben. Kiegyensúlyozottság, önfegyelem és mértéktartás sugárzott belőle. Olyan ember benyomását keltette, aki elfogadta sorsát, az emberi élet korlátait, a mindenkori adott helyzetet, és igyekezett kihozni belőle azt, ami tőle tellett. Mindig új és új célokat tűzött maga elé. Sem a külső társadalmi körülmények, sem az élet nehézségei, sem betegségek, sem korának előre haladása nem akadályozta meg abban, hogy tevékenykedjen, alkosson.

Optimista, nyitott ember volt: a nehézségek ellenére tudott örülni annak, ami jó, szép. Megvigasztalta a természet szépsége, egy virágzó meggyfa, egy igaz emberi szó. Szívesen beszélgetett mindenkivel. Szeretett kérdezni és saját gondolatait is szívesen osztotta meg másokkal.

Hűséges ember volt. Egész életében ragaszkodott ifjúkori cserkésztársaihoz, tanítóképzős osztálytársaihoz, volt katonatársaihoz, iskolai kollégáihoz, barátaihoz. Rajongva szerette az őt egyedül felnevelő özvegy édesanyját, hűséges társát, Ibolyka nénit, gyermekeit és azok családját. Nagyon büszke volt unokáira, és boldogan gyönyörködött dédunokáiban.

De nemcsak kortársait tisztelte, hanem a múlt nagyjait, értékeit is. Megbecsülte vörösvári őseinket, nemzetiségi múltunkat és hagyományainkat. Szenvedélyesen gyűjtötte Vörösvár történetének minden mozzanatát: adatokat, képeket, dokumentumokat. Ugyanakkor magáénak vallotta és tisztelte a magyar történelmet, nemzeti példaképeinket, nagy íróinkat és költőinket is.

És tisztelte a Teremtőt is. Párbeszédben állt Istennel, hitt az örök életben, és igyekezett megtartani mindazt, amit a keresztény életről tanult. Folyamatosan számot vetett sorsával, önmagával, tetteivel, őszintén szembenézett hibáival és erényeivel egyaránt.

Miska bácsi mértékadó ember volt. Évtizedeken át ő volt a kisszámú helyi értelmiség egyik oszlopos tagja. Vállalta származását, küldetését, itthon maradt közöttünk, velünk és értünk élt és dolgozott a 40-es, 50-es, 60-as, 70-es, 80-as és 90-es években egyaránt. Felelősséget érzett és vállalt tanítványaiért, a falu egész közösségéért.

Munkásságát többször elismerték hivatalosan is: 1943-ban a doni harcokban mutatott hősi helytállásáért a “Magyar Érdemrend Lovagkeresztje hadiszalagon és kardokkal” kitűntetést kapta. 1959-ben a népművelés terén kifejtett kiváló munkája elismeréséül a “Szocialista kultúráért kitüntető jelvény” -t vehette át. 1971-ben a községi könyvtár “Kiváló könyvtár” miniszteri kitűntetést kapott. 1993-ban az önkormányzat Pilisvörösvár Díszpolgára címet adományozott Miska bácsinak. 1996-ban a Pest Megye Művészetéért díjat vehette át. 1997-ben felvették a Vitézi Rendbe. Végül, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Bronz Fokozatát kapta.

Miska bácsi a sok kitűntetés ellenére sem bízta el magát. 2000. október 14-én ezt írta naplójába: “. napok óta azon gondolkozom, hogy hosszú életemnek volt-e értelme, volt-e haszna. Az alapot mindenesetre Ohmüllner Márton plébános és a cserkészet adta meg. Nekik köszönhetem, hogy a legnehezebb körülmények között is ember tudtam maradni. Bár sokszor megvádoltak, elárultak, megaláztak, mégis képes voltam nekik megbocsátani. Igaz, elfelejteni nem tudtam. .Én csak közepes tehetséget kaptam, nem teremtettem világrengető alkotásokat. De amire képességet és tehetséget kaptam, azt embertársaim javára alkottam. Csak a jövő fogja eldönteni, hogy használtam-e a tanítói, a könyvtárosi és a nemzetiségünkért küzdő tevékenységemmel.”

 



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/fogarasy-fetter-mihaly-1993-1

Labbant Lajos (1994)

Labbant Lajos (1994)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

róm. kat. esperes-plébános

Sírja: 6a parcella, 3. sírhely

Pilisvörösvár díszpolgára (1994)

Önéletrajz

1925. november 21-én Abaújkérben születtem. Az általános iskolát szülő­falumban végeztem. Kőszegen és Esztergomban a bencés atyák gimnáziumában tanultam. Székesfehérváron végeztem teológiai tanulmányaimat.

1951. július 29.-én szenteltek pappá.

Káplánként működtem Szabadegyházán, Martonvásáron és Bicskén. 1955. szeptember elegén küldött a Püspök Pilisvörösvárra. A Bányatelepi kápolna és az odajáró hívek gondozását és a község iskoláiban a hitoktatást bízta rám. Ezen feladatok töltötték ki itt tartózkodásom első éveit. Az idő múlásával és a Bányatelepi kápolna körül szaporodó új családi házakat látva megérlelődött a gondolat bennem, hogy az eddig csak kihelyezett káplánsági joggal jelölt közösséget önálló egyházközséggé szervezzem. Ennek főbb állomásai: 1967-ben önálló anyakönyvezést kezdtünk, 1969-ben az egyházközség tulajdonába került a kápolna és a hozzátartozó lakás. 1974-ben az Egyházmegyei Hatóság önálló plébániává, egyházközséggé nyilvánította. Lelkipásztori szempontok megkívánták, hogy hittantermet építsünk. Ez meg is valósult, ugyanakkor állandó jellegű és egyéb célokat is szolgáló szerviz-épületet is emeltünk.

Mindez a hívek jószándékú, áldozatos támogatásának köszönhető.

1987-ben Püspök Atya a Pilisvörösvári Plébánia és Egyházközség vezetésével bízott meg. A pap köteles püspökének engedelmeskedni – és én ezzel a lelkülettel vállaltam s megtisztelő, de igen nehéz megbízatást. Őszinte jóakarattal és legjobb tudásom szerint igyekeztem feladataimat teljesíteni.
Ebben a megbízatásomban többször jártam a falunak az úgynevezett Szabad­ságliget-i részén. Végigjártam az utcákat és megszámoltam a házakat és lát­tam, hogy milyen sokan laknak ott. Azt is tudtam, hogy messze van a temp­lomtól. A reggeli és déli autóbuszok nagyszámú gyermeket hoztak és vittek haza az iskolából. Ezeket megtapasztalva született a gondolat, hogy templomot építsünk az ott lakók számára. Az elgondolás segítő társakra és bíztatókra is talált, sokan áldozatot vállaltak, hogy tervünk meg is valósuljon. 1990. május 17-én kezdődött az építkezés, 1992. húsvét hétfőjén felszenteltük és átadtuk a híveknek a Szent Család templomot.

Mindig szívesen szolgáltam Pilisvörösvár népét, ma is nagyra értékelem a sok-sok becsületes, tisztességesen élő embert és keresztény szellemben élő családokat.

Pilisvörösvár, 1994. október 4.

Labbant Lajos
esperes-plébános

“Köszönöm a megtiszteltetést, amelyre sohasem vártam. Bízom benne, hogy az átvételre el tudok menni, bár a jelenlegi állapotom azt kétségessé teszi.” (1994. október 8.)



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/labbant-lajos-1994

Csonka József (1996)

Csonka József (1996)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

posztumusz

iskolaigazgató 

Határozat: 175/1996. (IX.30.) Kt.
Sírja: 4. parcella, 4. sor, 12. sírhely


Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/csonka-jozsef-1996-1


Dr. Bernd Rieder (1996)

Dr. Bernd Rieder (1996)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

Gröbenzell 1. polgármestere

Határozat: 175/1996. (IX.30.) Kt.


Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/dr-bernd-rieder-1996

Vass Márton (1999)

Vass Márton (1999)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

posztumusz

kántor 

Sírja: 9. parcella, 4. sor, 20. sírhely

1901. november 11-én Budapesten született 6 gyermekes iparos családból. Apja cipészmester volt, saját üzlettel rendelkezett a Szent István körúton. Elbeszéléséből tudjuk, hogy az édesapja vasárnaponként zenés misékre vitte népes családját.

(Abban az időben még komoly kultusza volt az egyházi zenének. Még a kis templomokban is színvonalas klasszikus és a kor zeneműveiből előadott misék voltak.)

Így az értékes egyházzenét szerető cipészmester zenei érdeklődést oltott gyermekeibe. Mindnyájan zenét is tanultak, de ehhez a Papa zeneszeretetén kívül komoly áldozatra is szükség volt. Elbeszélésből tudjuk, hogy cipészkötényben indult gyermekeinek zongorát venni (kb. 1912-ben).

Az ifjú Vass Márton kereskedelmi gimnáziumban érettségizett. Az első világháború és az azt követő időszak sem az iparosoknak, sem az értelmiségi pályára készülőknek nem kedvezett. Miután a családban zenei légkör uralkodott, rendszeres zenei tanulmányokba kezdett. Közben édesapja mellett a cipészmesterséget is kitanulta. Ezekben az években már szólót énekelt templomokban és a Zeneakadémia egyházkarnagy-képzőjére járt.

Az 1920-as évek végén Magyarország igen nehéz gazdasági helyzetbe került. Sem a kereskedelmi érettségivel, sem a kántori képesítésével, sőt még a cipészmesterségével sem tudott elhelyezkedni.

Ekkor Pilisvörösvár községből érkezett segítség. Ott ugyanis Kozek János zenész, aki Rosner Antal kántor lemondása után a kántori teendőket végezte, megkapta felmondását (nem volt kántori végzettsége), s így a község kántori állást hirdetett.

A pályázat elbírálásakor, illetve annak lefolyásáról érdekes élményei maradtak. Templomát szerető, de az idegent nem túl szívesen fogadó zsűrivel találkozott:

Ismeri-e a vörösvári templomban énekelt német énekeket? Beszél-e németül? Miért nem erősebb a hangja? (Megjegyzés: gyönyörű világos, de nem átható tenorja volt.) Tud-e zenével kísért zenekart irányítani? Mindezeknek a kérdéseknek és feltevéseknek sikeresen megfelelt, s így elnyerte a kántori állást.

Ekkor házasodott, és már mint ifjú házas költözhetett be abba a ma már nem létező házba, mely a mai kántorház helyén állt. Régi, vizes vályogház volt, de az új élet indításához megfelelt.

A kezdeti időszak igen nehéz volt. A templomi éneklés a falu évszázados rossz beidegződésén alapult. Ritmustalanul, nyújtottan éneklő, de rendkívül lelkes templomlátogatókat ismert meg. Az akkor még harmóniumkísérettel folyó népének rendszerezése komoly feladatot és nem kis ellenállást váltott ki. “Mi mindig így énekeltünk, és így is fogunk” – mondták. Amikor megkezdte az énekek lejegyzését és harmonizálását, kitűnt, hogy a muzikális fülű vörösvári emberekben a kezdeti ellenállás után remek partnereket talált. Ennek eredménye még ma is hallható a német nyelvű misék gyönyörű és értékes énekeiben.

Sokkal nagyobb gondot okozott a harmincas években megindult magyarosítási folyamat, mely a “Szent vagy, Uram” magyar egyházi népének bevezetését jelentette. A német dallamvilághoz, ritmushoz szokott füleket nehéz volt a más logikájú zenére megtanítani. De ebben már segítséget jelentett a falu támogatása. Meg akarták ezt is tanulni. Ekkor még üldözték a német nyelvű lakosságot. Az 1944-ben felavatott orgona óriási segítséget adott a kántori munkához, valamint az éneklési kultúra fejlesztéséhez mindkét nyelven.

Közben más területen is eredményes munkát végzett. Megalakult az egyházi énekkar, melynek sikereit több emlék és elismerő nyilatkozat őrzi.

Karvezetői képességét bizonyítja, hogy az egyházi kóruson kívül az iparos kör és a bányászok dalárdáját is eredményesen, sok sikerrel vezette. 1938-ban Kassán, majd később Győrött szerepelt a bányászdalárda.

Idézet az 1936. évi Mór községben megtartott Egyházmegyei énekhangversenyről: (Részlet az 1936. évi IV. számú püspöki körlevélből):

“Május 21-én – Áldozócsütörtök ünnepén – immár ötödször jöttek össze egyházközségeink énekkarai a Mórott megtartott énekversenyre. Örömmel töltötte el lelkemet egyházmegyénk egyházi énekkultúrájának az a nagymértékű fejlődése, amelyről ezen ötödik egyházmegyei énekverseny tett tanúbizonyságot.

A versenyen részt vett 5 vegyes kar 207 taggal, 9 férfikar 272 taggal és 11 gyermekkar 497 taggal, összesen tehát 25 énekkar 976 énekessel.

Minden énekkar nemcsak legjobb tudásával, hanem az egyházi énekkel Istent dicsérő, lelkének teljes áhítatával szerepelt a versenyen. Valóban lélekemelő ünnepe volt az Istent dicsérő éneknek a móri éneknap. Éppen azért nehéz munkája volt a bíráló bizottság tagjainak, a nagyszerűen szereplő énekkarok közül kiválasztani a legjobbakat.

A verseny alkalmával 19 értékes díj került kiosztásra. Az első díjat a pilisvörösvári vegyes kar nyerte el, a második díj nyertese a budafoki Cecília énekkar lett, a harmadik díjat pedig a Székesfehérvár-vízivárosi egyházközség vegyes kara nyerte el.”

A legnagyobb meglepetés

Arra el voltunk készülve, hogy a győriek és gyöngyösiek gyönyörű produkciót fognak nyújtani. Arra is biztosan számítottunk, hogy az egyházi kórusok nemcsak, hogy megállják a helyüket, hanem meg fogják lepni azokat, akik ezeket a templomi kórusokat még nem hallották. De túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a pilisvörösváriak nemcsak minket, az Egyházzenei Hét ügyéért lelkesedőket, hanem hideg távolállókat is, akik véletlenül vetődtek a főpróbára és az előadásra, a legnagyobb mértékben meglepték. Egyszerű emberek, sváb asszonyok, leányok és férfiak egyszerű falusi öltözetben álltak elénk és Gasparini: Adoremus te Christe és Viadana Örvendező zsoltárát olyan tökéletes előadásban énekelték, aminél jobbat a legnagyobb kórusoktól sem kívánhatunk. Mintha a klasszikus polifónia magasiskoláját járta volna végig minden énekes. Szinte fél az ember dicsérni őket, mert az elfogultság látszatát keltheti, de a főpróbán jelenlévő zeneakadémiai operaszakos hallgatók csodálkozása és lelkes ovációja minden kritikai méltatásnál meggyőzőbben mutatta a Pilisvörösvári Énekkar szereplésének rendkívüliségét. Vezetőjüket, Vass Mártont a legnagyobb dicséret és elismerés illeti.”

Bárhol járt dalárdájával, mindenhol sikert és eredményt szerzett Vörösvárnak. A második világháború után közismerten nehéz idők következtek. A német lakosságot a kitelepítés veszélye fenyegette. A német nyelvű misét betiltották, sőt még énekelni sem volt szabad németül. Marlok István plébánossal közösen megpróbálták a német éneket magyar nyelvűre fordítani, hogy legalább a régi hangulatot felidézhessék.

A vörösváriak ezt is megtanulták, de még sokáig őrizték emlékezetükben az énekek német szövegét. Kitartásuk meghozta az eredményt, mert az 50-es évek közepén Marlok István plébános újra német nyelven tartotta a 10 órás misét, és a hívők újra az anyanyelvükön énekeltek, és újra német nyelven dicsérték az Istent.

A politikai légkör változása ellenére az egyházi énekkar zavartalanul működött, s a templomukhoz hű vörösvári hívők szívből-lélekből énekelték a szebbnél szebb egyházi énekeket az anyanyelvükön.

Az Országos Magyar Cecília egyesület még 1948-ban is megrendezte Székesfehérvárott az egyházmegyei éneknapokat. És a vörösvári énekkar Vass Márton vezetésével ismét kiválóan szerepelt.

896/1948. Beszámoló a bérmaútról

“Külön megdicsérem a kántorokat, mert ha volt is orgonálásban, vagy énekvezetésben itthon hiány, egészében véve épületes és örvendetes volt a hívek éneke és a kántorok énekvezetése. Messze kimagaslóan Pilisvörösváré ezen a téren az első hely.”

(Püspöki körlevél)

Más volt a helyzet a bányadalárdával. “Mit keres itt egy klerikális beállítottságú katolikus kántor?” – kérdezték az ötvenes évek helyi idegen “nagyságai”. “Vagy a templom, vagy a bányadalárda, választhat: a kettő együtt nem!” Még állást is ígértek neki a szentiváni bánya irodájában. A választás nehéz volt, de egyértelmű: maradt a kevés fizetéssel járó kántori állásnál. Pedig a bányászdalárda tagjai nagyon kérték, maradjon velük, mert nagyon szerették. Nemcsak a vele elért sikerek miatt, hanem mint embert is szerették és sokra becsülték.

Ezután viszonylag csendes és nyugodt élet következett. Hogy a családja ne szenvedjen hiányt, még az anyakönyvek vezetését is vállalta. Egyházzene, orgonálás, énekkar, zongoraórák adása volt a napi munkája, na meg a temetések: esőben, hóban, sárban. Gyakran megfázott, s hangszálai gyakran voltak túlerőltetve.

Vidám, jó kedélyű ember volt. Szerette az embereket, szívesen beszélgetett velük, de az emberi méltóság megsértését nem szívelte akkor sem, ha idegennel történt. Családjában békesség, egymás megbecsülése volt mindig a legfontosabb.

Gyakran járt szabad idejében a könyvtári zeneelőadásokra, sőt irodalmi előadásokra is. Leányának és fiának szívesen adta át a zene iránti szeretetét.

1970-ben nyugdíjba ment, de ekkor sem szakadt el a templomtól. Ha megkérték helyettesíteni, szívesen ment, mert a templom és az orgona összeforrott az ő életével.

Néhány gondolat tevékenységéről:

– egyházi énekek hangszerelése fúvószenekarra,
– fúvószenekari átiratok készítése,
– amatőr színjátszók zenei felkészítése, darabok betanítása, zongorakísérete,
– hangszeres muzsikusok korrepetálása,
– önálló zeneszerzői munka.
1981 decemberében halt meg, életének 80. évében.

Végezetül fel lehet tenni a kérdést: mit hagyott hátra ez az egyszerű és szerényen élt ember maga után? A kérdésre akkor kaphatunk választ, ha akár német, akár magyar nyelvű misét hallgatunk meg a vörösvári templomban. Az énekelni szerető vörösváriak még ma is úgy éneklik énekeiket – s ez vonatkozik a magyar misékre is -, mint ahogy ő azokat a 30-as években megálmodta.

Záró gondolat:

Élete vége felé sokat emlegette a régi misék hangulatát. Nemcsak a művészi igénnyel, zeneszerző által megírt miséket, hanem azokat főként, melyeket a vörösvári nép még a múltból örökölt és sokat énekelhetett. Sajnálta, hogy ma már nem hallani a csodálatos latin szövegeket és énekelni kell az unalomig ismételt számokat, ahelyett, hogy a német és magyar évszázados hagyományú értékeket énekelnék.

Szomorúan mondta: “Óriási értéket dobunk ki, mely talán már sohasem lesz pótolható.”

Adalékok az életéhez:

Boldog és büszke voltam mikor barátjának nevezett. Örültem társaságának, mikor a “macskás” szobában együtt írogattuk az anyakönyveket, s ha hibát követtünk el bennük, ceruzavégre kötöttünk fehér zsebkendőt, s az ajtót halkan megnyitva meglengettük azt Ohmüllner Márton plébános úr felé, aki látva a megadás jelét, hangos hahotával hozta nekünk a radírt. – Mikor meghalt szentéletű plébánosunk, együtt búcsúztunk tőle a székesfehérvári temetésén. – Marci bácsi, köszönöm, hogy zenére tanítottad gyermekeimet és azt, hogy Benned egy igaz embert ismertem meg.

A Budapest-vidéki Kőszénbánya Sportklub dalárdájának sikerei és eredményei:

A bányászdalárda életében emlékezetes volt 1938 nyara. A Felvidék egy részének visszatérte tiszteletére 1938. VI. 24-én, Kassán dalosversenyt rendeztek. Óriási lelkesedéssel indultak útra a bányászok. Az öröm kettős volt. Részben a magyarlakta terület visszacsatolása okozta az örömet, de az öröm annak is szólt, hogy megtekinthették Kassa városát, annak székesegyházát, ahol Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós koporsóját láthatták.

A kétnapos vetélkedő után ismét bebizonyosodott, hogy a vörösvári bányászdalárda Kassán az énektudásának csúcsán áll, mert elhozta a legszebb vándordíjat.

Idehaza nagy ünneplésben részesítették a bányászdalárdát; a bányászok pedig a karmesterüket ünnepelték.

A kassai dalosverseny első díját hozta haza a bányászdalárda.

1939-ben a vegyes karral szerepelt Győrött a bányászdalárda. S ezzel be is fejeződött a dalárda története, mert 1940. dec. 1-jén a Budapest-vidéki Kőszénbánya Rt. befejezte a termelést, s ezzel egyúttal a bányászdalárda is megszűnt.

Fogarasy-Fetter Mihály

Néhai Vass Márton kántor úr munkássága az egyházközösség szolgálatában rendkívül hosszú volt, 41 évet ölelt fel, 1929-től 1970-ig. Ezt a szolgálatot igen magas szakmai és zenei színvonalon, rendkívüli kultúrával látta el.

Nemcsak az egyházi zene előadásának színvonalában, hanem a kórus szervezésében, betanításában is rendkívüli képességeket árult el. A kottát nem ismerő, egyszerű embereket tanított meg magas színvonalon együtt zenélni, énekelni. Munkáját dicsérik azok az első helyezések, amelyeket 1935-ben, 1936­ban és 1937-ben kapott az általa szervezett kórussal az egyházzenei versenyeken, valamint az 1941-es fellépés a Zeneakadémián.

Igen nagy népszerűségre tett szert az általa vezetett Bányász Dalárda is. Sajnos ennek a sokak örömét szolgáló egyesületnek hamar véget vetett a hivatalos állami politika, mondván a klerikális szolgálatban lévő ember ne vezessen munkásköröket.

Kulturális ténykedéséhez számítható a zenetanítás is, azok számára, akiknek volt olyan szerencséjük, hogy a tanítványai lehettek.

Karakteres személyisége, embersége szintén e néhány évtized meghatározó polgárává tette őt szűkebb pátriánkban, Pilisvörösváron. Olyan ember volt ő, akire méltán lehetünk büszkék, aki sokszorosan megérdemelte, hogy a város díszpolgárainak tiszteletreméltó társaságába tartozzék.



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/vass-marton-1999-1

Dr. Rübl János (2001)

Dr. Rübl János (2001)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

nyugalmazott tanár, igazgatóhelyettes

Határozat: 300/2001. (IX.24.) Kt. 
Elhunyt: 2004.
Sírja: 3. parcella, 44. sor, 4. sírhely


Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/dr-rubl-janos-2001


47. oldal / 54

  • 42
  • 43
  • 44
  • 45
  • 46
  • 47
  • 48
  • 49
  • 50
  • 51
Pilis–Dunakanyar

A Pilis és a Dunakanyar térségének független hírportálja – 6 járás, 32 település legfrissebb hírei egy helyen.

Járások

  • Szentendrei járás
  • Pilisvörösvári járás
  • Szobi járás
  • Váci járás
  • Dunakeszi járás
  • Esztergomi járás

Kiemelt települések

  • Szentendre
  • Pomáz
  • Budakalász
  • Visegrád
  • Pilisvörösvár
  • Vác

Hasznos linkek

  • Pilis-Dunakanyari Hírmondó (PDF)
  • Programnaptár (összes esemény)
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Kapcsolat
  • Oldaltérkép
  • Menetrendek
© 2026 Pilis–Dunakanyar Hírportál – Minden jog fenntartva
Honlapkészítő: Bartim Media 2026