Pilis–Dunakanyar Hírportál
  • Főoldal
  • Pilis-Dunakanyari Hírmondó
  • Programnaptár
  • Hírek járásonként
    • Szentendrei járás
      • Szentendre
      • Pomáz
      • Csobánka
      • Budakalász
      • Dunabogdány
      • Kisoroszi
      • Leányfalu
      • Pilisszentkereszt
      • Pilisszentlászló
      • Pócsmegyer
      • Szigetmonostor
      • Tahitótfalu
      • Visegrád
    • Pilisvörösvári járás
      • Pilisvörösvár
      • Pilisborosjenő
      • Pilisszántó
      • Üröm
    • Szobi járás
      • Szob
      • Kismaros
      • Kóspallag
      • Márianosztra
      • Nagymaros
      • Szokolya
      • Verőce
      • Zebegény
    • Váci járás
      • Vác
      • Sződliget
    • Dunakeszi járás
      • Dunakeszi
      • Göd
    • Esztergomi járás
      • Esztergom
      • Dömös
      • Pilismarót

Pilisvörösvár hírei

Pilisvörösvár

Labbant Lajos (1994)

Labbant Lajos (1994)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

róm. kat. esperes-plébános

Sírja: 6a parcella, 3. sírhely

Pilisvörösvár díszpolgára (1994)

Önéletrajz

1925. november 21-én Abaújkérben születtem. Az általános iskolát szülő­falumban végeztem. Kőszegen és Esztergomban a bencés atyák gimnáziumában tanultam. Székesfehérváron végeztem teológiai tanulmányaimat.

1951. július 29.-én szenteltek pappá.

Káplánként működtem Szabadegyházán, Martonvásáron és Bicskén. 1955. szeptember elegén küldött a Püspök Pilisvörösvárra. A Bányatelepi kápolna és az odajáró hívek gondozását és a község iskoláiban a hitoktatást bízta rám. Ezen feladatok töltötték ki itt tartózkodásom első éveit. Az idő múlásával és a Bányatelepi kápolna körül szaporodó új családi házakat látva megérlelődött a gondolat bennem, hogy az eddig csak kihelyezett káplánsági joggal jelölt közösséget önálló egyházközséggé szervezzem. Ennek főbb állomásai: 1967-ben önálló anyakönyvezést kezdtünk, 1969-ben az egyházközség tulajdonába került a kápolna és a hozzátartozó lakás. 1974-ben az Egyházmegyei Hatóság önálló plébániává, egyházközséggé nyilvánította. Lelkipásztori szempontok megkívánták, hogy hittantermet építsünk. Ez meg is valósult, ugyanakkor állandó jellegű és egyéb célokat is szolgáló szerviz-épületet is emeltünk.

Mindez a hívek jószándékú, áldozatos támogatásának köszönhető.

1987-ben Püspök Atya a Pilisvörösvári Plébánia és Egyházközség vezetésével bízott meg. A pap köteles püspökének engedelmeskedni – és én ezzel a lelkülettel vállaltam s megtisztelő, de igen nehéz megbízatást. Őszinte jóakarattal és legjobb tudásom szerint igyekeztem feladataimat teljesíteni.
Ebben a megbízatásomban többször jártam a falunak az úgynevezett Szabad­ságliget-i részén. Végigjártam az utcákat és megszámoltam a házakat és lát­tam, hogy milyen sokan laknak ott. Azt is tudtam, hogy messze van a temp­lomtól. A reggeli és déli autóbuszok nagyszámú gyermeket hoztak és vittek haza az iskolából. Ezeket megtapasztalva született a gondolat, hogy templomot építsünk az ott lakók számára. Az elgondolás segítő társakra és bíztatókra is talált, sokan áldozatot vállaltak, hogy tervünk meg is valósuljon. 1990. május 17-én kezdődött az építkezés, 1992. húsvét hétfőjén felszenteltük és átadtuk a híveknek a Szent Család templomot.

Mindig szívesen szolgáltam Pilisvörösvár népét, ma is nagyra értékelem a sok-sok becsületes, tisztességesen élő embert és keresztény szellemben élő családokat.

Pilisvörösvár, 1994. október 4.

Labbant Lajos
esperes-plébános

“Köszönöm a megtiszteltetést, amelyre sohasem vártam. Bízom benne, hogy az átvételre el tudok menni, bár a jelenlegi állapotom azt kétségessé teszi.” (1994. október 8.)



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/labbant-lajos-1994

Csonka József (1996)

Csonka József (1996)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

posztumusz

iskolaigazgató 

Határozat: 175/1996. (IX.30.) Kt.
Sírja: 4. parcella, 4. sor, 12. sírhely


Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/csonka-jozsef-1996-1


Dr. Bernd Rieder (1996)

Dr. Bernd Rieder (1996)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

Gröbenzell 1. polgármestere

Határozat: 175/1996. (IX.30.) Kt.


Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/dr-bernd-rieder-1996

Vass Márton (1999)

Vass Márton (1999)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

posztumusz

kántor 

Sírja: 9. parcella, 4. sor, 20. sírhely

1901. november 11-én Budapesten született 6 gyermekes iparos családból. Apja cipészmester volt, saját üzlettel rendelkezett a Szent István körúton. Elbeszéléséből tudjuk, hogy az édesapja vasárnaponként zenés misékre vitte népes családját.

(Abban az időben még komoly kultusza volt az egyházi zenének. Még a kis templomokban is színvonalas klasszikus és a kor zeneműveiből előadott misék voltak.)

Így az értékes egyházzenét szerető cipészmester zenei érdeklődést oltott gyermekeibe. Mindnyájan zenét is tanultak, de ehhez a Papa zeneszeretetén kívül komoly áldozatra is szükség volt. Elbeszélésből tudjuk, hogy cipészkötényben indult gyermekeinek zongorát venni (kb. 1912-ben).

Az ifjú Vass Márton kereskedelmi gimnáziumban érettségizett. Az első világháború és az azt követő időszak sem az iparosoknak, sem az értelmiségi pályára készülőknek nem kedvezett. Miután a családban zenei légkör uralkodott, rendszeres zenei tanulmányokba kezdett. Közben édesapja mellett a cipészmesterséget is kitanulta. Ezekben az években már szólót énekelt templomokban és a Zeneakadémia egyházkarnagy-képzőjére járt.

Az 1920-as évek végén Magyarország igen nehéz gazdasági helyzetbe került. Sem a kereskedelmi érettségivel, sem a kántori képesítésével, sőt még a cipészmesterségével sem tudott elhelyezkedni.

Ekkor Pilisvörösvár községből érkezett segítség. Ott ugyanis Kozek János zenész, aki Rosner Antal kántor lemondása után a kántori teendőket végezte, megkapta felmondását (nem volt kántori végzettsége), s így a község kántori állást hirdetett.

A pályázat elbírálásakor, illetve annak lefolyásáról érdekes élményei maradtak. Templomát szerető, de az idegent nem túl szívesen fogadó zsűrivel találkozott:

Ismeri-e a vörösvári templomban énekelt német énekeket? Beszél-e németül? Miért nem erősebb a hangja? (Megjegyzés: gyönyörű világos, de nem átható tenorja volt.) Tud-e zenével kísért zenekart irányítani? Mindezeknek a kérdéseknek és feltevéseknek sikeresen megfelelt, s így elnyerte a kántori állást.

Ekkor házasodott, és már mint ifjú házas költözhetett be abba a ma már nem létező házba, mely a mai kántorház helyén állt. Régi, vizes vályogház volt, de az új élet indításához megfelelt.

A kezdeti időszak igen nehéz volt. A templomi éneklés a falu évszázados rossz beidegződésén alapult. Ritmustalanul, nyújtottan éneklő, de rendkívül lelkes templomlátogatókat ismert meg. Az akkor még harmóniumkísérettel folyó népének rendszerezése komoly feladatot és nem kis ellenállást váltott ki. “Mi mindig így énekeltünk, és így is fogunk” – mondták. Amikor megkezdte az énekek lejegyzését és harmonizálását, kitűnt, hogy a muzikális fülű vörösvári emberekben a kezdeti ellenállás után remek partnereket talált. Ennek eredménye még ma is hallható a német nyelvű misék gyönyörű és értékes énekeiben.

Sokkal nagyobb gondot okozott a harmincas években megindult magyarosítási folyamat, mely a “Szent vagy, Uram” magyar egyházi népének bevezetését jelentette. A német dallamvilághoz, ritmushoz szokott füleket nehéz volt a más logikájú zenére megtanítani. De ebben már segítséget jelentett a falu támogatása. Meg akarták ezt is tanulni. Ekkor még üldözték a német nyelvű lakosságot. Az 1944-ben felavatott orgona óriási segítséget adott a kántori munkához, valamint az éneklési kultúra fejlesztéséhez mindkét nyelven.

Közben más területen is eredményes munkát végzett. Megalakult az egyházi énekkar, melynek sikereit több emlék és elismerő nyilatkozat őrzi.

Karvezetői képességét bizonyítja, hogy az egyházi kóruson kívül az iparos kör és a bányászok dalárdáját is eredményesen, sok sikerrel vezette. 1938-ban Kassán, majd később Győrött szerepelt a bányászdalárda.

Idézet az 1936. évi Mór községben megtartott Egyházmegyei énekhangversenyről: (Részlet az 1936. évi IV. számú püspöki körlevélből):

“Május 21-én – Áldozócsütörtök ünnepén – immár ötödször jöttek össze egyházközségeink énekkarai a Mórott megtartott énekversenyre. Örömmel töltötte el lelkemet egyházmegyénk egyházi énekkultúrájának az a nagymértékű fejlődése, amelyről ezen ötödik egyházmegyei énekverseny tett tanúbizonyságot.

A versenyen részt vett 5 vegyes kar 207 taggal, 9 férfikar 272 taggal és 11 gyermekkar 497 taggal, összesen tehát 25 énekkar 976 énekessel.

Minden énekkar nemcsak legjobb tudásával, hanem az egyházi énekkel Istent dicsérő, lelkének teljes áhítatával szerepelt a versenyen. Valóban lélekemelő ünnepe volt az Istent dicsérő éneknek a móri éneknap. Éppen azért nehéz munkája volt a bíráló bizottság tagjainak, a nagyszerűen szereplő énekkarok közül kiválasztani a legjobbakat.

A verseny alkalmával 19 értékes díj került kiosztásra. Az első díjat a pilisvörösvári vegyes kar nyerte el, a második díj nyertese a budafoki Cecília énekkar lett, a harmadik díjat pedig a Székesfehérvár-vízivárosi egyházközség vegyes kara nyerte el.”

A legnagyobb meglepetés

Arra el voltunk készülve, hogy a győriek és gyöngyösiek gyönyörű produkciót fognak nyújtani. Arra is biztosan számítottunk, hogy az egyházi kórusok nemcsak, hogy megállják a helyüket, hanem meg fogják lepni azokat, akik ezeket a templomi kórusokat még nem hallották. De túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a pilisvörösváriak nemcsak minket, az Egyházzenei Hét ügyéért lelkesedőket, hanem hideg távolállókat is, akik véletlenül vetődtek a főpróbára és az előadásra, a legnagyobb mértékben meglepték. Egyszerű emberek, sváb asszonyok, leányok és férfiak egyszerű falusi öltözetben álltak elénk és Gasparini: Adoremus te Christe és Viadana Örvendező zsoltárát olyan tökéletes előadásban énekelték, aminél jobbat a legnagyobb kórusoktól sem kívánhatunk. Mintha a klasszikus polifónia magasiskoláját járta volna végig minden énekes. Szinte fél az ember dicsérni őket, mert az elfogultság látszatát keltheti, de a főpróbán jelenlévő zeneakadémiai operaszakos hallgatók csodálkozása és lelkes ovációja minden kritikai méltatásnál meggyőzőbben mutatta a Pilisvörösvári Énekkar szereplésének rendkívüliségét. Vezetőjüket, Vass Mártont a legnagyobb dicséret és elismerés illeti.”

Bárhol járt dalárdájával, mindenhol sikert és eredményt szerzett Vörösvárnak. A második világháború után közismerten nehéz idők következtek. A német lakosságot a kitelepítés veszélye fenyegette. A német nyelvű misét betiltották, sőt még énekelni sem volt szabad németül. Marlok István plébánossal közösen megpróbálták a német éneket magyar nyelvűre fordítani, hogy legalább a régi hangulatot felidézhessék.

A vörösváriak ezt is megtanulták, de még sokáig őrizték emlékezetükben az énekek német szövegét. Kitartásuk meghozta az eredményt, mert az 50-es évek közepén Marlok István plébános újra német nyelven tartotta a 10 órás misét, és a hívők újra az anyanyelvükön énekeltek, és újra német nyelven dicsérték az Istent.

A politikai légkör változása ellenére az egyházi énekkar zavartalanul működött, s a templomukhoz hű vörösvári hívők szívből-lélekből énekelték a szebbnél szebb egyházi énekeket az anyanyelvükön.

Az Országos Magyar Cecília egyesület még 1948-ban is megrendezte Székesfehérvárott az egyházmegyei éneknapokat. És a vörösvári énekkar Vass Márton vezetésével ismét kiválóan szerepelt.

896/1948. Beszámoló a bérmaútról

“Külön megdicsérem a kántorokat, mert ha volt is orgonálásban, vagy énekvezetésben itthon hiány, egészében véve épületes és örvendetes volt a hívek éneke és a kántorok énekvezetése. Messze kimagaslóan Pilisvörösváré ezen a téren az első hely.”

(Püspöki körlevél)

Más volt a helyzet a bányadalárdával. “Mit keres itt egy klerikális beállítottságú katolikus kántor?” – kérdezték az ötvenes évek helyi idegen “nagyságai”. “Vagy a templom, vagy a bányadalárda, választhat: a kettő együtt nem!” Még állást is ígértek neki a szentiváni bánya irodájában. A választás nehéz volt, de egyértelmű: maradt a kevés fizetéssel járó kántori állásnál. Pedig a bányászdalárda tagjai nagyon kérték, maradjon velük, mert nagyon szerették. Nemcsak a vele elért sikerek miatt, hanem mint embert is szerették és sokra becsülték.

Ezután viszonylag csendes és nyugodt élet következett. Hogy a családja ne szenvedjen hiányt, még az anyakönyvek vezetését is vállalta. Egyházzene, orgonálás, énekkar, zongoraórák adása volt a napi munkája, na meg a temetések: esőben, hóban, sárban. Gyakran megfázott, s hangszálai gyakran voltak túlerőltetve.

Vidám, jó kedélyű ember volt. Szerette az embereket, szívesen beszélgetett velük, de az emberi méltóság megsértését nem szívelte akkor sem, ha idegennel történt. Családjában békesség, egymás megbecsülése volt mindig a legfontosabb.

Gyakran járt szabad idejében a könyvtári zeneelőadásokra, sőt irodalmi előadásokra is. Leányának és fiának szívesen adta át a zene iránti szeretetét.

1970-ben nyugdíjba ment, de ekkor sem szakadt el a templomtól. Ha megkérték helyettesíteni, szívesen ment, mert a templom és az orgona összeforrott az ő életével.

Néhány gondolat tevékenységéről:

– egyházi énekek hangszerelése fúvószenekarra,
– fúvószenekari átiratok készítése,
– amatőr színjátszók zenei felkészítése, darabok betanítása, zongorakísérete,
– hangszeres muzsikusok korrepetálása,
– önálló zeneszerzői munka.
1981 decemberében halt meg, életének 80. évében.

Végezetül fel lehet tenni a kérdést: mit hagyott hátra ez az egyszerű és szerényen élt ember maga után? A kérdésre akkor kaphatunk választ, ha akár német, akár magyar nyelvű misét hallgatunk meg a vörösvári templomban. Az énekelni szerető vörösváriak még ma is úgy éneklik énekeiket – s ez vonatkozik a magyar misékre is -, mint ahogy ő azokat a 30-as években megálmodta.

Záró gondolat:

Élete vége felé sokat emlegette a régi misék hangulatát. Nemcsak a művészi igénnyel, zeneszerző által megírt miséket, hanem azokat főként, melyeket a vörösvári nép még a múltból örökölt és sokat énekelhetett. Sajnálta, hogy ma már nem hallani a csodálatos latin szövegeket és énekelni kell az unalomig ismételt számokat, ahelyett, hogy a német és magyar évszázados hagyományú értékeket énekelnék.

Szomorúan mondta: “Óriási értéket dobunk ki, mely talán már sohasem lesz pótolható.”

Adalékok az életéhez:

Boldog és büszke voltam mikor barátjának nevezett. Örültem társaságának, mikor a “macskás” szobában együtt írogattuk az anyakönyveket, s ha hibát követtünk el bennük, ceruzavégre kötöttünk fehér zsebkendőt, s az ajtót halkan megnyitva meglengettük azt Ohmüllner Márton plébános úr felé, aki látva a megadás jelét, hangos hahotával hozta nekünk a radírt. – Mikor meghalt szentéletű plébánosunk, együtt búcsúztunk tőle a székesfehérvári temetésén. – Marci bácsi, köszönöm, hogy zenére tanítottad gyermekeimet és azt, hogy Benned egy igaz embert ismertem meg.

A Budapest-vidéki Kőszénbánya Sportklub dalárdájának sikerei és eredményei:

A bányászdalárda életében emlékezetes volt 1938 nyara. A Felvidék egy részének visszatérte tiszteletére 1938. VI. 24-én, Kassán dalosversenyt rendeztek. Óriási lelkesedéssel indultak útra a bányászok. Az öröm kettős volt. Részben a magyarlakta terület visszacsatolása okozta az örömet, de az öröm annak is szólt, hogy megtekinthették Kassa városát, annak székesegyházát, ahol Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós koporsóját láthatták.

A kétnapos vetélkedő után ismét bebizonyosodott, hogy a vörösvári bányászdalárda Kassán az énektudásának csúcsán áll, mert elhozta a legszebb vándordíjat.

Idehaza nagy ünneplésben részesítették a bányászdalárdát; a bányászok pedig a karmesterüket ünnepelték.

A kassai dalosverseny első díját hozta haza a bányászdalárda.

1939-ben a vegyes karral szerepelt Győrött a bányászdalárda. S ezzel be is fejeződött a dalárda története, mert 1940. dec. 1-jén a Budapest-vidéki Kőszénbánya Rt. befejezte a termelést, s ezzel egyúttal a bányászdalárda is megszűnt.

Fogarasy-Fetter Mihály

Néhai Vass Márton kántor úr munkássága az egyházközösség szolgálatában rendkívül hosszú volt, 41 évet ölelt fel, 1929-től 1970-ig. Ezt a szolgálatot igen magas szakmai és zenei színvonalon, rendkívüli kultúrával látta el.

Nemcsak az egyházi zene előadásának színvonalában, hanem a kórus szervezésében, betanításában is rendkívüli képességeket árult el. A kottát nem ismerő, egyszerű embereket tanított meg magas színvonalon együtt zenélni, énekelni. Munkáját dicsérik azok az első helyezések, amelyeket 1935-ben, 1936­ban és 1937-ben kapott az általa szervezett kórussal az egyházzenei versenyeken, valamint az 1941-es fellépés a Zeneakadémián.

Igen nagy népszerűségre tett szert az általa vezetett Bányász Dalárda is. Sajnos ennek a sokak örömét szolgáló egyesületnek hamar véget vetett a hivatalos állami politika, mondván a klerikális szolgálatban lévő ember ne vezessen munkásköröket.

Kulturális ténykedéséhez számítható a zenetanítás is, azok számára, akiknek volt olyan szerencséjük, hogy a tanítványai lehettek.

Karakteres személyisége, embersége szintén e néhány évtized meghatározó polgárává tette őt szűkebb pátriánkban, Pilisvörösváron. Olyan ember volt ő, akire méltán lehetünk büszkék, aki sokszorosan megérdemelte, hogy a város díszpolgárainak tiszteletreméltó társaságába tartozzék.



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/vass-marton-1999-1

Dr. Rübl János (2001)

Dr. Rübl János (2001)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

nyugalmazott tanár, igazgatóhelyettes

Határozat: 300/2001. (IX.24.) Kt. 
Elhunyt: 2004.
Sírja: 3. parcella, 44. sor, 4. sírhely


Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/dr-rubl-janos-2001


Mirk Józsefné Nick Terézia (2002)

Mirk Józsefné Nick Terézia (2002)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

posztumusz

Határozat: 165/2002. (VIII.26.) Kt.
Sírja: 9. parcella, 1. sor, 27. sírhely


Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/mirk-jozsefne-nick-terezia-2002-1


Manhertz Józsefné Ipolyvölgyi Katalin (2003)

Manhertz Józsefné Ipolyvölgyi Katalin (2003)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

posztumusz

óvónő

Határozat: 144/2003. (IX.11.) Kt.
Sírja: 10. parcella, 2. sor, 2. sírhely


Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/manhertz-jozsefne-ipolyvolgyi-katalin-2003-1


Fetter István (2005)

Fetter István (2005)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

posztumusz

hentes 

Sírja: 7. parcella, 5. sor, 14. sírhely

Pilisvörösvár díszpolgára (posztumusz, 2005)

1900. június 22-én született Pilisvörösváron.
Felesége Wéber Terézia, akitől négy gyermeke született.

Az élet hamar nehéz próba elé állította. Édesapját fiatalon, 16 éves korában veszítette el, aki a halálos ágyán rábízta fiatalabb testvérei felnevelését. A nehéz feladatnak szívvel-lélekkel próbált eleget tenni. Talán ez a fiatalkori tragédia tette érzékennyé és figyelmessé a más nehéz sorsú emberek iránt.

Hentes és mészáros szakmát tanult, majd vágóhidat és üzleteket nyitott. Termékeit nemcsak Pilisvörösváron, hanem a környező falvakban is értékesítette. Kemény, embert próbáló munkájának köszönhetően hamarosan jó módúvá vált, emellett közismert lett szociális érzékenysége miatt, mind alkalmazottai és embertársai vonatkozásában.

Legendásan jószívű, nagylelkű, önzetlen ember volt. Szinte bárki bármikor kapott nála munkát, úgy is, hogy amíg a munkások a földeken dolgoztak, a gyermekeikre vigyáztak. A dolgozók a család barátaivá váltak, s gyakran a régi nagy asztalnál húszan is ebédeltek. A bajba jutott családoknak kérés nélkül, önszántából segített, hol építőanyaggal, hol pénzzel, hol állatokkal. Lehetővé tette számukra a hitelbe történő vásárlást, gyakran előfordult, hogy a fizetni nem tudóknak elengedte tartozásaikat. A nehéz években a község teljes egyházadóját ő fizette.

A bányászsztrájk idején számos család került nehéz helybe. Ekkor megígérte, hogy a sztrájkoló bányászok családjai ingyen vásárolhatnak nála. Az ígéretét betartotta annak ellenére, hogy vagyona nagy részét ez által elveszítette. Mindig tartotta magát az adott szóhoz.

A falu kulturális életének támogatójaként is ismert volt, a kórusokat, a színjátszó köröket anyagilag segítette.

A második világháború idején őt is behívták katonának. Megjárta e keleti frontot és hadifogságba esett, ahol közel három évet töltött el.

Az ötvenes években kulák listára került. Az üldözések idején egy falugyűlésen spontán kezdeményezéssel levették a listáról. Ezekben az években az akkori rendszertől üldöztetve folyamatos zaklatásoknak kitéve élt. Nem egyszer a nagy ünnepek előtt váratlanul elvitték, megverve, megfélemlítve érkezett haza. Vagyona államosításra került, földjei a termelőszövetkezetbe. Saját házában bérlőként lakott.
Az 1956-os forradalom után néhány hétig az Aradi utcában tartották fogva, majd hónapokig a Tökölön lévő internáló táborba vitték bírósági ítélet nélkül. Szabadulását követően néhány évig még fuvarosként dolgozott, majd a termelőszövetkezet éjjeliőreként fejezte be tevékenységét. Betegségeit megbékélve viselte, 1965-ben családja körében hunyt el.

Egész életére jellemző volt a segítőkészség, együttérzés, önzetlenség, tenni akarás másokért, ezért tisztelte, tiszteli a város lakossága, emléke ma is elevenen él azok szívében, akiknek segített.

Pilisvörösvár, 2005. október 23.



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/fetter-istvan-2005-1

Sister Elizabeth Manhertz (2005)

Sister Elizabeth Manhertz (2005)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

A Szt. Erzsébet Otthon alapítója 

Pilisvörösváron született 1918. október 18-án kisbirtokos, szikvízüzemmel rendelkező, többgyermekes családban.

Az elemi iskolát Pilisvörösváron végezte el.

17 éves korában belépett a Jézus Szíve Népleányok Társaságába, korán felismerve, hogy életében a tartós értékekre vágyik, életét Isten és embertársai szolgálatának kívánja szentelni.

1949-ben illegálisan elhagyta Magyarországot a szerzetesrendek tervezett feloszlatása miatt.

Kanadai Hamilton városkában telepedett le, ahol egy évig házi segítőként dolgozott, majd Torontóban a Szent Ágoston Szemináriumba járt nyelvet tanulni, itt találkozott legelső jótevőjével Mr. Gibbonson úrral, aki támogatta azokat a terveit, hogy időskorúak számára otthont hozzon létre.

Álma Hamiltonban valósult meg 1956-ban, az első 8 személyes idősek otthona átadásával.
Kezdetben valamennyi – az igazgatói, szakácsnői, ápolónői, beszerzői – feladat ellátását el kellett végeznie.

1978-ban születet meg a terv egy nyugdíjas falu építésére. Ez a falu a Szent Erzsébet Village, amelyben 580 ház van, templommal, orvosi rendelővel, gyógyszertárral, bankkal, nyugdíjas otthonnal.

1985-ben a Magyarok Nagyasszonya Társaságnak (az egyetlen rendnek, mely működési engedélyt kapott 1950-es feloszlatás után) működéséhez szüksége volt rendházra és egy idősek otthonára, így született meg és épült fel az Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthon Budapesten.

1980-as években Pilisvörösváron járva látta az idősek otthonát, felismerte, hogy a megváltozott körülmények között szükséges egy új otthon létrehozása. Egy olyan otthon létrehozása, ahol emberhez méltó módon élhet mindenki. Minden lehetőséget kiaknázott annak érdekében, hogy végül is 12 évvel ezelőtt átadásra kerülhetett a Szent Erzsébet Otthon, álmai Otthona, mely nemcsak a helyi és környékbeli, de az ország különböző részeiből érkező immár 250 idős ember számára biztosít igazi meleg otthont, biztonságot, szeretetteljes légkört.

A Szent Erzsébet Otthon felépítéséért és működtetéséért önzetlenül, nagy odaadással tevékenykedett. Az a cél vezérelte, ami egész életére jellemző, segíteni másokon, segíteni azoknak, akik rászorulnak. Munkájának köszönhetően a rászoruló idősek emberhez méltó módon élhetik napjaikat, szeretetben, gondoskodásban, olyan helyen, ahol megfelelő ápolásban, ellátásban részesülnek. Egyénisége meghatározó az Otthon életében, utat mutat a jövőre vonatkozóan is. Lélekben együtt él az Otthon lakóival és a dolgozóival, akik szeretik, tisztelik, becsülik. Ünnep számukra, ha szülőfalujában megjelenik.

Egész életével, önzetlenségével, segítőkészségével példát mutat valamennyiünk számára. Úgy segít másokon, hogy viszonzásra nem számít.

Karitatív tevékenységének elismeréseként 1996. október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Tisztikeresztjét vehette át Göncz Árpád köztársasági elnöktől.

Pilisvörösvár, 2005. október 23.



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/sister-elizabeth-manhertz-2005

Janka András (2007)

Janka András (2007)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

nyugalmaziott tanító 

Sírja: 9. parcella, 2. sor, 7. sírhely

Pilisvörösvár Város Díszpolgára

1919. június 16-án született egy ötgyermekes családban, a Zemplén megyei Cigándon. Édesapja a községi jegyző volt, édesanyja háztartásbeli.

Bandi bácsi elemi iskoláit szülőfalujában, Cigándon végezte el, majd 1930 szeptemberében került a Sárospataki Református Gimnáziumba. Tanítói oklevelet is Sárospatakon, a Tanítóképzőben szerzett.

Pedagógusi hivatásának gyakorlását 1939 szeptemberében kezdte meg Alsóberkiben, de októberben máris katonai szolgálatra kellett bevonulnia Kassára. 1940. szeptember 1-jén részt vett az Erdélyi bevonuláson.

Az 1941 októberében történt leszerelését követően hivatásos katona lett. 1942. február hónapban áthelyezték a H. M. 17/a osztályához Budapestre. Különböző hadiüzemekben teljesített szolgálatot.

1944. január hónapban hadnagyként Nagybányára került az Állami Ércbányászathoz. Feladata a “pengő” aranyfedezetének biztosítása volt. Októberben a szovjet csapatok előrenyomulása következtében visszakerült Budapestre a H. M 17/a osztályához. 1945. február 11-én a Budai gyűrűben szovjet fogságba esett. Fogolyként megjárta Uszman, Voronyezs és Kijev lágereit.

Öt év hadifogság után 1950 decemberében érkezett haza Magyarországra. Az akkori kommunista hatóság több ezer társával együtt letartóztatta, és 1953. szeptember 16-ig Kazincbarcikára internálta. Sztálin halála után Nagy Imre kormánya felszámolta a lágereket, és Bandi bácsival hivatalosan közölték, hogy tévedésből volt bezárva. Tiszti rendfokozatától megfosztották, rendőri felügyelet alá helyezték. Sárospatakon a Földhivatalnál, majd a Vízügyi Igazgatóságon kapott munkát.

Tanítói hivatásának gyakorlására az 1954-55-ös iskolai tanévben, szülőfalujában kapott újra lehetőséget. Ekkor ismerkedett meg későbbi feleségével, a pilisvörösvári születésű Vachaja Katalinnal.

1956-ban, október 23-át követően szülőfalujában, Cigándon is voltak forradalmi megmozdulások. Bandi bácsit beválasztották a Munkástanácsba, mint jegyzőt. A nagygyűlésen beszédet is mondott, s jegyzőként sikerült minden törvénytelenséget megakadályoznia.
A forradalom és a szabadságharc bukása után, 1957. április 1-jén egy tanártársával együtt letartóztatták. Június 11-én, nyilvános tárgyaláson izgatás bűntettében bűnösnek találták, két és fél év börtönre ítélték. Az ítéletet a fellebbezési tárgyaláson két évre módosítottak. Büntetését Márianosztrán töltötte le.

A börtönből 1959. április 1-jén szabadult. Az elhelyezkedésre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nem volt esélye. Hosszú keresgélés után Budapesten először segédmunkásként tudott elhelyezkedni. Alighogy felvette a munkát a Budapesti Szerszámgépgyárban, megjelent a munkahelyén a nyomozóhatóság és közölték vele, hogy minden lépéséről tudni akarnak.

Magánélete mégis örömteli fordulatot vett. 1959. június 16-án, 40. születésnapján feleségül vette Vachaja Katalin tanítónőt, aki akkor már Pilisvörösváron tanított. Nagy merészség volt felesége részéről egy megbélyegzett 56-ossal házasságot kötni.

A pedagógus pályára Bandi bácsi az enyhülés idején, 1963 szeptemberében térhetett vissza. Ekkor helyezkedett el a pilisvörösvári Templom Téri Általános Iskolában, ahol nyugdíjba vonulásáig 3. és 4. osztályos tanulókat oktatott, nevelt. Mindig következetes, lelkiismeretes és igazságos volt. Diákjai megalapozott tudással kerültek ki kezei alól. Munkája során szem előtt tartotta, hogy a tananyagot a tanítási órán sajátíttassa el e diákjaival. Sok csoportos kirándulást szervezett gyalog, buszon és hajón egyaránt, továbbá a TIT tagjaként vetítéseket is.

1979 augusztusában nyugdíjba vonult, de szeptemberben már újabb osztályt tanított. Aztán még tíz évig dolgozott aktívan. Tanítványaival, és a szülőkkel a mai napig jó a kapcsolata, osztálytalálkozókon gyakran emlegetik fel közösen a régi emlékeket.

Bandi bácsi emberi helytállásáért több elismerésben is részesült. 1989. június 16-án Nagy Imre és társai újratemetésén őrként állhatott Maléter Pál koporsójánál. 1994. június 30-án a Honvédelmi Miniszter visszaadta a hadnagyi rendfokozatát, egyben ezredessé nevezett ki. 2001. október 23-án a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vehette át a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetést.

2002. január 02-án magánéletében Bandi bácsit nagy veszteség érte: hosszan tartó betegsége után elveszítette szeretett feleségét. De vigasztalást jelentenek számára gyermekei és unokája. Edit édesapja elhivatott pedagógusi példáját folytatva a Templom Téri Általános Iskolában tanít német nemzetiségi nyelvet. Szabolcs jelenleg a kereskedelemben dolgozik.

Bandi bácsi nagy vágya még, hogy az egyév és kéthónapos András nevű unokájának felnevelésében aktívan részt vehessen.

Pilisvörösvár, 2007. október 23.



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/janka-andras-2007-1

Dr. Réthy Zoltán (2007)

Dr. Réthy Zoltán (2007)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

posztumusz

körorvos

Sírja: 2. parcella, 4. sor, 21. sírhely

Pilisvörösvár Város Díszpolgára

Dr. Réthy Zoltán 1895. október 20-án született Kolozsvárott. Nagyapja Csongrádon megyei főorvos volt, édesapja pedig a Kolozsvári Gazdasági Akadémia tanára. Az elemi iskolát, a középiskolát és az egyetemi tanulmányokat egyaránt Kolozsvárott végezte. 

Az 1914-től 1915-ig medikusként a kolozsvári mentőállomáson és a Vöröskereszt hadikórházában teljesített szolgálatot, amiért a “Vöröskereszt hadiékítményes ezüstérem” kitüntetést kapta. 1916-tól 1918-ig a honvédségnél zászlóalj orvosfőnöki beosztásban tevékenykedett. 1918 augusztusától 1919 júniusáig, mint szigorló orvos a Kolozsvári Belgyógyászati Klinikán működött a román hadsereg bevonulásáig. 

Orvosi diplomáját már a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen vehette át, 1920-ban. Diplomája megszerzését követően mint kórházi segédorvos a budapesti Szent István és Szent László kórházakban szerzett további orvosi praxist. 1921. augusztus 9-én elnyerte a pilisvörösvári körorvosi állást, s ennek átvételekor le is telepedett Pilisvörösváron. 1922-ben megszerezte a tisztiorvosi képesítést.

Feladatát Dr. Réthy Zoltán kezdetben mint a község egyetlen orvosa, később mint ügyvezető főorvos 48 éven át megszakítás nélkül látta el. Élete szorosan összenőtt a gondjaira bízott település sorsával. Itt nősült meg, házasságából 3 gyermeke született. Körorvosi teendői mellett haláláig ellátta a 100 ágyas Járási Szociális Betegotthon (ismertebb nevén a “Szociális Otthon” vagy “Szocó”) orvosi szolgálatát. Az orvosi pályát hivatásának tekintette, melynek minden körülmények között igyekezett lelkiismeretesen, becsületesen eleget tenni.

Szorosan vett orvosi munkáján túl az egészségügyi felvilágosítás és megelőzés terén is sokat tett. Küzdött az alkoholizmus ellen és a csecsemőhalandóság csökkentésében is komoly eredményeket ért el. 1926-ban megalakította az Országos Stefánia Szövetség Anya- és Csecsemővédelmi Szervezetét Pilisvörösváron, amiért Pest megye 1927-ben járási tisztiorvossá nevezte ki. 

Megalakulása óta elnöke volt a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének, ennek keretében számos előadást és tanfolyamot tartott. Alapító tagja volt a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének. Orvosi tárgyú szakdolgozatai jelentek meg a Népegészségügy, az Egészségvédelem, az Anya- és Csecsemővédelem, az Egészségügyi Munka és a Medicus Universalis c. folyóiratokban. 

A körzeti orvosok továbbképzésével foglalkozott az Orvosi Hetilap hasábjain. A Pest-megyei Orvosi Napokon rendszeresen tartott előadásokat, kedvenc szakága a klinikai pszichológia volt. Munkáit rendszeresen közölte a Magyar Pszichológiai Szemle, a Pszichológiai Közlemények, ahol orvoslélektani tanulmányai jelentek meg. “A lelki tevékenységek hajtóerői” címmel disszertációt írt. 

Orvosi hivatása mellett a doktor úr a költészetnek is élt. A harmincas években létrehozója és szervezője volt az Ányos Körnek, melynek tagjai voltak rajta kívül többek között még Bartalis János, Erdei József, Ölbey Irén és Puszta Sándor. “Én így imádkozom” címmel 1938-ban saját verseskötete jelent meg. Verseiből hivatásának, betegeinek és a szép pilisi tájnak a szeretete csendül ki.

Az egészségügy terén ellátott feladatai és a költészet mellett Dr. Réthy Zoltán időt szakított a közéleti tevékenységre is. Élete nagy részét Pilisvörösváron töltötte, itt élt, tevékenykedett a település lakossága érdekében. 1950-ben községi tanácstaggá választották. Köztiszteletben álló hívő emberként és gyakorló katolikusként hosszú ideig tagja volt az egyházközségi képviselő-testületnek is. 

Munkájának elismeréseként két ízben részesítették kitüntetésben. 1969. december 9-én a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend Ezüstfokozatát adományozta részére. 1975-ben Pilisvörösvár Nagyközség Tanácsa Emléklappal fejezte ki elismerését és köszönetét a nagyközség érdekében végzett kiemelkedő társadalmi tevékenységéért.

Dr. Réthy Zoltán 1977. október 2-án hunyt el Pilisvörösvárott.

Pilisvörösvár, 2007. október 23.



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/dr-rethy-zoltan-2007-1

Boros Zoltán (2008)

Boros Zoltán (2008)

Részletek
Kategória: Pilisvörösvár
Megjelent: 2026. szeptember 27

r.k. esperes plébános

Boros Zoltán plébános úr 1961-ben született Várpalotán. 

Általános iskolai tanulmányait Inotán, Várpalota III. kerületében végezte el, majd 1975-től a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanulója lett. Itt tett érettségi vizsgát 1979-ben. 

Érettségi után egy évig a székesfehérvári Állami Nyomdában, majd 1980-től 1983-ig az Országos Széchenyi Könyvtárban dolgozott. Közben beiratkozott a Budapest-Újpalotai Nyomdaipari Szakmunkás- és Szakközépiskolába, ahol könyvkötő szakmunkás oklevelet szerzett. 

Ezután két év katonaság következett Veszprémben.

Közben megérlelődött benne a papi hivatás gondolata, ezért 1985-ban felvételét kérte az Esztergomi Papnevelő Szemináriumba. A szeminárium elvégzése után 1990. június 24-én szentelte pappá dr. Takács Nándor székesfehérvári püspök.

Újmisés papként először Budakeszire került, ahol két évig volt káplán, majd 1992. augusztus 1-jén, 31 évesen került Pilisvörösvárra káplánnak, Labbant Lajos plébános úr mellé. 

Természetes viselkedésével, szerénységével, szolgálatkészségével, nyitottságával, közvetlenségével, gyakorlatias hozzáállásával Zoltán atya hamar megszerettette magát. Annyira, hogy két és fél év múlva, 1995 elején, amikor Labbant Lajos plébános úr meghalt, Takács Nándor püspök úr – fiatal kora ellenére – Zoltán atyára bízta az egyházmegye egyik legnagyobb plébániáját: 1995. február 2-ától adminisztrátor, majd 1996-tól Pilisvörösvár plébánosa lett. 

Plébánosként Zoltán atya igazolta a belé vetett bizalmat: sokat fáradozott az egyházközségért, sok maradandó eredményt tud felmutatni. Plébánosi kinevezésének első napjaitól kezdve nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy templomaink, kápolnáink kívül és belül szépek és ízlésesek legyenek, segítsék a hívek lelki elmélyülését. Szinte minden évre jutott egy nagyobb felújítási munka, néha több is. Ezek közül a legjelentősebbek a következők:

  • 1995.: Nagyharang készítése a szabadság-ligeti Szent Család templomba,
  • 1996.: Padok vásárlása a szabadság-ligeti Szent Család templomba,
  • 1996-97.: A plébániatemplom külső tatarozása és tetőfelújítás,
  • 1997.: Német énekeskönyv kiadása,
  • 1998.: Az áldoztatórács eredeti helyére való visszatétele és a szentély rendezése a nagytemplomban,
  • 1998.: Az Erdei kápolna felújítása,
  • 1998-99.: A nagytemplom körüli térburkolat készítése, a templom melletti kereszt áthelyezése a mostani helyére,
  • 1999.: A II. világháborúban elvitt nagyharang pótlása a nagytemplomban,
  • 2000.: A Boldog Gizella szobor felállítása a nagytemplom mellett,
  • 2000.: Egyházközségi évkönyv (kalendárium) kiadása,
  • 2000.: A kálváriára új gravírozott stációképek készítése és a Kálvária kápolna külső tatarozása,
  • 2000.: Millenniumi emlékmű készítése korpusszal a nagytemplom oldalába, amely egyben a szabadtéri misék háttérképe is,
  • 2000.: A Szent Flórián kápolna felújítása,
  • 2000.: A Vásár téri Segítő Szűz Mária kápolna felújítása,
  • 2001-2002.: A plébániaépület felújítása,
  • 2002.: A bányatelepi Szent Borbála templom felújítása,
  • 2004.: A nagytemplom orgonájának felújítása,
  • 2005.: A szabadságligeti Szent Család templomban a vatikáni relief másodpéldányának elhelyezése,
  • 2007.: A Szabadságligeten templomtorony-építés és harangszentelés,
  • 2008.: A nagytemplom belső felújításának előkészítése.

Zoltán atya lelki téren is sokat fáradozott a hívekért. Prédikációiban gyakran buzdított a józan emberi gondolkodásra, a megbocsátásra, a békességre-törekvésre, a szentségek vételére, az egyházi parancsok megtartására. Hangsúlyozta az imádság fontosságát, valamint a hit továbbadásának és a gyermekek vallásos életre nevelésének szükségességét.

Ugyanakkor Zoltán atya nemcsak hirdette, hanem maga is együtt járta híveivel keresztény ember küzdelmes életútját. Személyes példát adott szerénységből, emberségből, kitartásból, vallási-hitbeli kiegyensúlyozottságból, józanságból, a biztos de szűk ösvényen járásból. Feltűnés nélkül szolgált, a szó nemes értelmében. Nem erőltette rá senkire a nézeteit, nem ítélte el a másképp gondolkodókat, nem helyezte előtérbe a saját személyét. 

Minden erejével igyekezett ezeknek a kihívásoknak megfelelni – emberként, papként, plébánosként és esperesként egyaránt. Ez nem volt könnyű, hiszen manapság a papoknak nagy elvárásoknak kell megfelelniük úgy a személyes papi élet, mint a hivatással járó gyakorlati feladatok terén. Sok embernek kell megfelelniük, nagy felelősséget kell hordozniuk, és sok kritikát kell elviselniük. Az egyre növekvő paphiány miatt napról napra több terhet kell vállalniuk a misézés, a hitoktatás, a szentségek kiszolgáltatása, az egyházközségi élet szervezése és irányítása területén. 

Zoltán atya csendben, szerényen végezte mindennapi munkáját, olykor egyedül, máskor egy-egy kezdő káplánnal vagy nyugdíjas kisegítővel az oldalán. Munkája mellett tovább is képezte magát: 2008-ban a Semmelweis Egyetemen lelkigondozói szakán szerzett diplomát. 

Összesen tizenhat évet töltött Pilisvörösváron a hívek szolgálatában, s olykor többet is vállalt, mint amit a szervezete elbírt. Egészsége megóvása és helyreállítása érdekében ezért Spányi Antal püspök úr bő két hónapja egy kisebb egyházközségbe küldte Zoltán atyát: 2008. augusztus 15-én Érd-Tusculánum plébánosává és Érd-Óváros adminisztrátorává nevezte ki.

Új helyén Zoltán atyának munkájához töretlen munkakedvet, erőt, egészséget, örömet, és a vörösvárihoz hasonlóan sok sikert kívánunk. 

Pilisvörösvár, 2008. október 23.



Forrás: https://pilisvorosvar.hu/varosunk-elete/varosinformacio/pilisvorosvar-informacio/diszpolgarok/boros-zoltan-2008-1

45. oldal / 50

  • 40
  • 41
  • 42
  • 43
  • 44
  • 45
  • 46
  • 47
  • 48
  • 49
Pilis–Dunakanyar

A Pilis és a Dunakanyar térségének független hírportálja – 6 járás, 32 település legfrissebb hírei egy helyen.

Járások

  • Szentendrei járás
  • Pilisvörösvári járás
  • Szobi járás
  • Váci járás
  • Dunakeszi járás
  • Esztergomi járás

Kiemelt települések

  • Szentendre
  • Pomáz
  • Budakalász
  • Visegrád
  • Pilisvörösvár
  • Vác

Hasznos linkek

  • Pilis-Dunakanyari Hírmondó (PDF)
  • Programnaptár (összes esemény)
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Kapcsolat
  • Oldaltérkép
  • Menetrendek
© 2026 Pilis–Dunakanyar Hírportál – Minden jog fenntartva
Honlapkészítő: Bartim Media 2026