Eredményesen zárult az önkormányzat közbeszerzési eljárása, így hamarosan két helyszínen is elkezdődik közmosdók kialakítása. a Bogdányi út 11. szám alatti egykori IBUSZ-irodában és a Teátrum épületében is korszerű, fizetőkapus mosdók nyílnak. A munkálatok a tervek szerint októberben kezdődnek.
A fejlesztésre azért van szükség, mert Szentendre – a Dunakanyar egyik meghatározó turisztikai célpontjaként – évente több százezer látogatót fogad, a jelenlegi közmosdó-kapacitás pedig már nem tud lépést tartani a megnövekedett forgalommal. Az új létesítmények ezt a hiányt hivatottak pótolni.
Megújul a Bogdányi úti épület
Az egyik helyszín a belváros műemléki környezetében álló, Bogdányi út 11. szám alatti ingatlan, amelyet a közelmúltban raktárként használtak. Itt a tetőszerkezet felújítása mellett egy 46 négyzetméteres térben alakítanak ki női és férfi mosdót, valamint akadálymentes vizesblokkot is. A bejáratot fizetőkapuval látják el. A tetőfelújítás költségeit az önkormányzat saját költségvetéséből és támogatásból fedezi. A tetőfelújítás idejére a balesetek megelőzése érdekében az épület előtt egy másfél méter széles sávot lezárnak.
Komfortosabb megoldás a Teátrum épületében
Korábban az intézmény előtti parkolóban egy konténeres mosdó telepítése merült fel, de miután az önkormányzat kedvező feltételekkel visszavásárolta az épületet, lehetőség nyílt egy tartósabb és kényelmesebb megoldás kialakítására. A Teátrumban már meglévő – a parkoló felől is megközelíthető – férfi, női és akadálymentes mosdóhelyiségeket korszerűsítik, kiegészítve egy baba-mama szobával, nyilvános közmosdóvá alakítják. A bejárathoz akadálymentes, fizetőkapus beléptetőt építenek.
A város 2024-ben nettó 78,74 millió forint uniós támogatást nyert a TOP PLUSZ pályázati program keretében, ez a forrás biztosítja a fejlesztés jelentős részének fedezetét.
A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.
(A pályázat azonosítószáma: TOP_PLUSZ-6.1.3-21-PT1-2022-00038, a korábbi azonosító: TOP_PLUSZ-1.1.3-21-PT1-2022-00038)
(Fotó: Jassó Építészműhely látványtervek)

The post Két új közmosdó épül a városban: októberben indul a kivitelezés appeared first on Szentendre Város Hivatalos honlapja.
Forrás: https://szentendre.hu/ket-uj-kozmosdo-epul-a-varosban-oktoberben-indul-a-kivitelezes/