12.15°C

Átadták a felújított tűzoltó fecskendőkocsit Csobánkán

Átadták a felújított tűzoltó fecskendőkocsit Csobánkán

Szeptember 11-én ünnepélyes keretek között leplezték le és avatták fel a polgármesteri hivatal előtt azt a tűzoltó fecskendőkocsit, amely még 1933-ban állt szolgálatba a településen.

A pince mélyéről előkerült, patinás eszközt elszánt önkéntesek kitartó munkával restaurálták, megmentve ezzel a helyi tűzoltó- és falutörténet egy felbecsülhetetlen értékű darabját.

Az eseményen megemlékeztek Czender Sándorról, a Csobánkai Önkéntes Tűzoltótestület egykori legendás alakjáról. Völgyes József polgármester emléklapot adott át Sándor bácsi ma is Csobánkán élő gyermekeinek, Juliannának, Teréznek és Mihálynak, amellyel a csobánkaiak nevében mondott köszönetet a település érdekében végzett példamutató, önzetlen és lelkiismeretes szolgálatáért.

Az ünnepségen felszólalt Leidinger István, Pomáz polgármestere, egykori tűzoltóparancsnok is, aki örömmel fogadta, hogy a településen így ápolják a tűzoltó hagyományokat, és hangsúlyozta, hogy igazi kincset találtak Csobánkán.

Az átadóünnepség után a pilisszentiváni tűzoltók várták a gyerekeket és az érdeklődőket a Fő téren, ahol közelről ismerkedhettek meg egy ma használatos tűzoltóautóval.

{gallery}https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110005-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110317-225x300.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110009-225x300.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110030-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110108-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110098-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110070-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110066-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110053-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110048-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110040-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110113-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110130-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110168-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110204-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110223-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110232-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110239-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110243-300x225.jpg|https://csobanka.hu/wp-content/uploads/2026/09/P9110272-300x225.jpg{/gallery}



Forrás: https://csobanka.hu/hirek/atadtak-a-felujitott-tuzolto-fecskendokocsit-csobankan/

Please fill the required field.
Image

Download Our Mobile App

Image
Image